2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Váratlanul bejelentette lemondását szerdán Mark Drakeford walesi miniszterelnök.

Drakeford a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt walesi tagozatának vezetőjeként állt a walesi kormány élén, és azonnali hatállyal távozott pártvezetői tisztségéből. A brit parlamentarizmusban honos törvényerejű szokásjog alapján ez kormányfői megbízatásának végét is jelenti, de Drakeford közölte, hogy miniszterelnöki feladatait hivatali utódjának megválasztásáig ellátja.

Lemondását indokló közleményében Mark Drakeford csak annyit írt, hogy amikor 2018-ban elindult a walesi Munkáspárt vezetői posztjáért, ezt azzal a szándékkal tette, hogy öt évig kíván tisztségében maradni, és még a walesi törvényhozás jelenlegi mandátumának vége előtt távozik.

"Ennek ideje most jött el" - fogalmaz közleményében a politikus.

Nagy-Britanniában jövőre tartják a következő országos parlamenti választásokat, így 2024-ben a walesi parlamentet is újjáválasztják, Drakeford szerdai bejelentése azonban ennek ellenére teljesen váratlan volt. Drakeford vezetési stílusát az utóbbi időszakban számos bírálat érte. A kifogások között visszatérően szerepeltek azok a vélemények, amelyek szerint a koronavírus-járvány idején a walesi kormányfő túlságosan hosszú ideig tartott érvényben radikális korlátozásokat.

Ritkaság: van, ahol lemond a miniszterelnök. Fotó: reddit
Ritkaság: van, ahol lemond a miniszterelnök. Fotó: reddit

A legutóbbi hetekben széles körű felháborodást szított, hogy a walesi kormány 20 mérföldre (32 kilométer/óra) csökkentette az eddigi 30 mérföldről (48 kilométer/óra) a lakott területeken alapesetben előírt közúti sebességhatárt.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov legfrissebb felmérése szerint a walesi választók mindössze 11 százaléka elégedett Drakeford tevékenységével. Negyedszázaddal ezelőtt a Munkáspárt vezette akkori brit kormány hatalmi decentralizációs programja keretében a széles önrendelkezési jogkörökkel felruházott skóciai törvényhozásnál sokkal szűkebb hatáskörű walesi nemzetgyűlés jött létre.

Wales lakossága annak idején gyakorlatilag nem is parlamentet, hanem önkormányzati jellegű végrehajtó testületet választott meg 1999-ben, és még ennek létrejötte is majdnem meghiúsult: a decentralizációról 1997 szeptemberében, éppen 50 százalékos részvétellel megtartott walesi referendumon a több mint 1,1 millió szavazatból mindössze 6721 billentette a mérleget a helyi népképviselet megteremtése felé. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG