3p

Beengedik az ukrán felet a kelet-lengyelországi Przewodówban történt rakétabecsapódás helyszínére, de a nyomozásban való ukrán részvételről még egyeztetnek - közölték pénteken vezető lengyel politikusok.

Ukrán szakértők esetleges jelenlétéről a baleset helyszínén, illetve a nyomozásban való részvételükről Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter a lengyel közszolgálati rádióban nyilatkozott. Megerősítette: az ukrán fél kérte, hogy részt vehessen az eljárásban.

"Megvan a jóváhagyás, de mivel nyomozás folyik, be kell tartani a vonatkozó előírásokat" - mondta Blaszczak az MTI szerint. Ez azt jelenti, hogy az ukrán szakértők számára lehetővé teszik a terepszemlét - magyarázta.

Péntekre virradóan Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (BBN) főnöke a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel ügyészség által folytatott nyomozásba az ügyben érdekelt külföldi partner jogsegélykérelem kapcsán - vagyis kétoldalú szerződés alapján -, vagy a lengyel főügyész által létrehozandó nemzetközi csoport keretében kapcsolódhat be.

A találatot kapott gabonaszárító üzem a lengyelországi Przewodówban 2022. november 16-án. Fotó: EPA/WOJTEK JARGILO
A találatot kapott gabonaszárító üzem a lengyelországi Przewodówban 2022. november 16-án. Fotó: EPA/WOJTEK JARGILO

Jogsegélykérelmet az ukrán fél eddig nem nyújtott be, a nemzetközi csoportról pedig egyeztetnek - közölte Siewiera. Megerősítette: szerdán az ukrán felet diplomáciai jegyzékben tájékoztatták arról, hogy az ukrán közigazgatás képviselőit beengedik az esemény helyszínére.

Megerősítette azt is, hogy a helyszínen amerikai szakértők is dolgoznak. Szükség esetén a lengyel ügyészség bizonyító anyagot kér az amerikai féltől - jelezte.

Siewiera beszámolt arról, hogy a helyszíni vizsgálat során rakétadarabokat helyeztek biztonságba, amelyek a bizonyító anyag jelentős részét képezik. Megerősítette a korábbi megállapításokat, melyek szerint Przewodówban a 80-as években a Szovjetunióban gyártott SZ-300-as légvédelmi rakéta csapódhatott be.

Hozzátette: biztosan még nem állítható, de a legvalószínűbb az, hogy az ukrán légvédelem által az orosz támadás közben kilőtt rakétáról van szó.

Andrzej Duda elnök egy pénteki nyilatkozatában kijelentette: "Bizonyos értelemben fel kell készülni arra a lehetőségre, hogy a külföldön zajló háború következtében különböző balesetek megismétlődhetnek". "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg" - hangsúlyozta.

A rakétabecsapódás következtében meghalt két, 62 éves és 60 éves férfit állami temetésen hétvégén helyezik örök nyugalomra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG