2p
Elsősorban az Iszlám Állam elleni harcról tárgyalt Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter Szerbiában.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja és John Kerry amerikai külügyminiszter. (MTI/EPA/Georg Hochmuth)

Meglepően nagy az egyetértés

A B92 belgrádi televízió pénteken idézte Szergej Lavrovot, aki szerint egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a török-szír és a török-iraki határ lezárása. Az orosz külügyminiszter elmondása szerint az amerikaiak is megértik, hogy a határok lezárására szükség van, hogy a kurdok ebben, valamint az IÁ elleni harcban is szövetségesei az Egyesült Államoknak és számos európai országnak, de ilyen lépésre csak közös erőfeszítéssel van lehetőség.

Szó volt arról is, hogy kit kell terroristának tekinteni - mondta Lavrov, hozzátéve, hogy ebben a témában eltérnek a vélemények. Meg kell viszont tenni mindent - folytatta -, hogy Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja minden segítséget megkapjon a szíriai ellenzéki küldöttség megalakításához. Elmondtuk, hogy kiket szeretnénk a delegációban látni a terroristák és a szélsőségesek kivételével. Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia is megtette saját javaslatait - tette hozzá.

A brit légicsapásokkal kapcsolatban Lavrov kifejtette, hogy minden ilyen támadásnak a nemzetközi jogon kell alapulnia, azaz vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa vagy a szíriai kormány egyetértése szükséges hozzá.

Össze kéne fogni

John Kerry az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciáján azt is elmondta, hogy szíriai vagy arab szárazföldi csapatokra van szükség az Iszlám Állam elleni harcban, mert a terrorszervezetet a levegőből nem lehet legyőzni. Szerinte akár néhány hónap alatt is legyőzhető lenne a terrorszervezet, ha fegyverszünetet kötne a szíriai kormány és a felkelők mérsékelt csoportja. Mint mondta, a fegyverszünet mellett politikai átmenetre is szükség lenne, amely előmozdítaná az IÁ elleni összefogást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG