3p
Valószínűleg jóval 2 százalék feletti ütemben nőtt a magyar bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévben is éves bázison - jósolták a csütörtökön esedékes első becslés előtt londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai közölték, hogy az általuk használt növekedéskövető modell (GDP tracker) jelzése szerint az éves szintre számolt magyar gazdasági növekedés elvileg akár 4 százalékra is gyorsulhatott az első negyedévben.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy a magyar GDP-adatok a mezőgazdasági termelés ingadozásai miatt meglehetős volatilitásra hajlamosak. Tavaly például az agrárszektor komoly felhajtóerőt adott a magyar gazdaságnak.

A cég szerint ez a hatás most már kezd kifutni, és ez ezúttal visszahúzó erővel hathatott. Mindezt egybevetve a Capital Economics az idei első negyedévre is 2,7 százalékos (a tavalyi utolsó három hónapival azonos) GDP-növekedést valószínűsít.

Jövőre 3 százalékot jósolnak

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai visszafogottabb előrejelzést adtak, szerintük az első negyedévben 2,2 százalék lehetett a magyar gazdaság éves növekedési üteme. Megerősítették ugyanakkor azt a várakozásukat, hogy a GDP az idén egész évben 2,6 százalékkal nő, jövőre pedig 3 százalékkal.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szezonális kiigazítással számolva, éves szintre vetítve 3 százalékos negyedéves összevetésű növekedést várnak az idei első negyedévre Magyarországon. Számítási modelljük szerint ez szezonális kiigazítással, de éves kivetítés nélkül 0,8 százalékos negyedéves növekedésnek felel meg.

Jól pörög az ipar és a kisker

A cég egyszerű éves összehasonlításban (vagyis az idei és a tavalyi első negyedév bruttó teljesítményét összemérve) 2,8 százalékos GDP-növekedést jósol az idei első három hónapra.

A prognózis alátámasztásaként kiemelik, hogy az első negyedévben az ipari kibocsátás, az építőipari teljesítmény és a kiskereskedelmi forgalom egyaránt élénkült Magyarországon.

A magyar gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzését a JP Morgan már egy korábbi prognózisában 2,1 százalékról 2,4 százalékra javította, összhangban a közép-európai EU-térség egészére végrehajtott pozitív felülvizsgálatával.

Csehországban a cég a korábbi 2,3 helyett 2,8, Lengyelországban 2,8 helyett 3,0 százalékos GDP-növekedést vár 2014 egészére.

A ház szerint ezekben az országokban egyre több jele van a fogyasztói derűlátásnak, és ez alátámasztja azt, hogy az erőteljes exportteljesítmény mellett most már fokozatosan élénkül a hazai kereslet is e gazdaságokban.

Nem miattunk van

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays szakelemzői a tavalyi utolsó negyedévinél kissé lassabb, 2,4 százalékos éves összevetésű növekedést valószínűsítenek, elsősorban a belépő összetett bázishatások alapján. Megjegyezik, hogy a lassulás nem a magyar gazdaság kilábalásának megtorpanását jelzi, csak azt, hogy a kilábalás üteme mérsékelt. 

Hozzátették ugyanakkor, hogy az első negyedévi erőteljes reálgazdasági jelzőszámok akár felfelé ható meglepetést is okozhatnak a növekedési ütemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG