1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az adatgyűjtési ügyben megvádolt UD Zrt. vezetője, Horváth József szerint a cég gyakorlatilag megszűnőben van, üzletileg, egzisztenciálisan tönkretették a vállalkozást. Pedig szerinte semmit bűnt nem követtek el
Az adatgyűjtési ügyben megvádolt UD Zrt. vezetője, Horváth József szerint a cég gyakorlatilag megszűnőben van, üzletileg, egzisztenciálisan tönkretették a vállalkozást. Pedig szerinte semmit bűnt nem követtek el.

A Magyar Nemzetnek adott, szombati interjújában Horváth József azt mondja: "Partnereink sorra mondják fel a szerződéseket. Minket már, úgy látszik, felrajzoltak a falra, feltűztek mint főgonoszt, de ezzel együtt úgy gondolom, semmi olyat nem követtünk el, ami miatt pironkodnunk kellene".     Hozzáfűzte: "Kijelenthető, hogy szakmai karrieremnek is annyi, ugyanis állami vezetői tisztséget, még ha ilyen ambícióim is lettek volna, nem tölthetek be".

Az UD Zrt. vezetője továbbra is fenntartja, hogy egy szakmailag felépített, dezinformációs játszma zajlik, ami arról szól, hogy különféle ügyekből vett töredékekből, igaznak ható információkból egy merőben új történetet alakítanak ki. Horváth József hangsúlyozta, hogy cége csak "legális és nyilvános adatbázisokból" dolgozott. Úgy vélte, "az egész ügy politikai és üzleti érdekeket szolgál."

A Bajnai Gordonról az UD Zrt. által készített környezettanulmánnyal kapcsolatban a cégvezető elmondta: "ebben az esetben is egy nem magyarországi megrendelőtől érkezett megkeresés, hogy egy üzleti ügyben kapcsolatként felmerült Bajnai Gordon neve".  Az UD Zrt.  "nyilvános cégadatokból és legális információkból" megerősítette, hogy a miniszternek valóban volt köze a szóban forgó tranzakciókhoz. Hozzátette azt is: a nyilvánosságra került, politikusokra vonatkozó telefonbeszélgetések egyike sem bizonyítja jogellenes cselekmények elkövetését, ezeket tehát meg kellett volna semmisíteni.

Úgy vélte, az sem zárható ki, hogy a jelenlegi titkosszolgálati vezetők tágabban értelmezik a lehallgatásokra vonatkozó jogszabályokat, mint elődeik.

Megerősítette: Csányi Sándorral, az OTP Nyrt. elnök-vezérigazgatójával a cég 2004 óta van üzleti kapcsolatban, feladatuk a bankár cégei szerverének üzemeltetése. Arra a kérdésre, hogy Csányi Sándor családjának védelmét is az UD Zrt. biztosítja-e, az ügyfelek biztonságára hivatkozva nem válaszolt. Végezetül arra, az általa szokatlannak nevezett helyzetre is is felhívta a figyelmet, hogy a biztonsági piacon külföldi titkosszolgálatoknál tevékenykedő személyek is dolgoznak.

Az UD Zrt. tiszta James Bond
UD Zrt. elnöke: eddig csak a nyitányt láttuk
A Fidesz feljelenti Szilvásyt 

Magyar Nemzet

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
Makro / Külgazdaság Húsbavágó: áttört egy határt a benzin átlagára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:39
Határozott mértékű az árváltozás, legalábbis a 95-ös benzinnél.
Makro / Külgazdaság Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 11:06
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter új fejezetet nyitna az INA-ügyben?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:09
A Hernádi Zsoltot érintő kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, miután horvát kollégájával egyeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG