3p
Mélységi határőrizetre állnak át a hatóságok. Kiderült: a katonákkal ellentétben a rendőröknek még van biztosításuk.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Úgynevezett mélységi határőrizetet vezetnek be a magyar hatóságok a szerb és a horvát határ mentén kedden 0 órakor - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kedvesen útbaigazítanak

Bakondi György elmondta: ez azt jelenti, hogy azokat a migránsokat, akiket a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül elfognak, visszakísérik a határkerítésen található kapukig, és útbaigazítják őket a legközelebbi tranzitzóna felé. Az intézkedést, amellyel egy időben jelentősen megerősítik a határőrizeti erőket a térségben, az Országgyűlés felhatalmazása tette lehetővé - fűzte hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy az idén 17 351 illegális határátlépőt fogtak el (tavaly 391 ezret), és 330 embert tartanak idegenrendészeti őrizetben. Ebből 13 embert fogtak el mindössze a horvát határszakaszon az idén, ami elenyésző a szerb szakaszon tapasztalt aktivitáshoz képest. Tájékoztatása szerint erőszakos határátlépés, vagyis a határzár bizonyítható megrongálása miatt 4942 esetben indult eljárás tavaly szeptember óta. Tavaly 1176 ember állt bíróság elé embercsempészet miatt, az idén 163.

Az elmúlt három napban összesen háromszázötven határsértőt fogtak el az ország területén, ismét egyre többen próbálnak bejönni az országba. Az újabb menekülthullámról itt írtunk.

Menekültkérelmet az elmúlt évben több mint 177 ezren, ebben az évben pedig 22 ezren adtak be, ám mindössze 264-en szereztek menedékjogot.

Az elfogott illegális határsértők számának alakulása az elmúlt hónapban. Forrás: police.hu

Nem csökkent a terrorveszély

Bakondi György kérdésekre válaszolva arról is szólt, hogy a harmadfokú terrorellenes készültség fenntartása annál is inkább indokolt, mert szerte Európában nem csökkentek a biztonsági intézkedések, Franciaországban jelen pillanatban is rendkívüli állapot van érvényben, és számos terrortámadás történik, a legutóbbi Törökországban volt.

Ugyancsak kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a fiatal migránsokat befogadó fóti állomáson a múlt héten verekedés tört ki afgán és pakisztáni fiatalok között, három ember könnyebben megsérült. A rendőrség garázdaság miatt büntetőeljárást indított - mondta Bakondi György. A főtanácsadó kitért arra is, hogy - a honvédséggel szemben - a belügyi állománynak van biztosítása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG