2p
Az Országgyűlés tizennégy javaslat elfogadásáról dönthet mai ülésén, továbbá tizenkét ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentheti különböző fegyelmi ügyekben.

Az ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. A képviselők ekkor dönthetnek egyebek mellett a versenyképesség javítását célzó törvénymódosításokról, majd tizenegy szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkenthetik összesen több mint egymillió forint értékben.

Az érintett képviselők:

  • Dr. Józsa István (MSZP)
  • Szabó Sándor (MSZP)
  • Dr. Szakács László (MSZP)
  • Teleki László (MSZP)
  • Tukacs István (MSZP)
  • Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
  • Gőgös Zoltán (MSZP)
  • Heringes Anita (MSZP)
  • Hiszékeny Dezső (MSZP)
  • Horváth Imre (MSZP)
  • Korózs Lajos (MSZP)
  • Szabó Timea (független)

Az MSZP képviselői a szemléltetésre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket sértették meg, amikor táblákat tartottak fel egy napirend előtti felszólalás alatt, míg a független Szabó Tímea a köztársasági elnök május 8-i eskütételét követően az államfő fényképével díszített marionett bábut emelt a magasba.

A szavazások után tizenkét javaslat általános vitája kerül terítékre. A Ház így tárgyalja például az elektronikus hírközlésről és a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvények módosításait is.

A parlament szerdán további indítványok vitáival folytatja munkáját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG