3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Tovább csökken a kórházban kezeltek száma.

Az operatív törzs frissíttette a járványügyi statisztikákat, ebből kiderül, hogy akár már ma összejöhet a 3,5 millió oltás, ami a feltétele a nyitás következő szintjének: a vendéglátóiparban akár már holnaptól megnyílhatnak a teraszok. Ennek feltételeiről az alábbi tájékoztatás olvasható a hivatalos honlapon: "Az oltási program előrehaladásával párhuzamosan közeledik a védelmi intézkedések feloldásának második fokozata is: a teraszok már készülhetnek a nyitásra. A vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót. A jogszabály szerint a teraszok, kerthelyiségek reggel 5 óra és este fél 10 között lehetnek nyitva. Az itt tartózkodó vendégeknek nem kell maszkot viselni, de a felszolgálóknak igen. Jelentős segítség a vendéglátóhelyek számára, hogy a kormány eltörli a teraszok után az önkormányzatoknak fizetendő közterületi díjat."

A jelentés szerint a beoltottak száma 3 419 450 fő volt legutóbb, közülük 1 453 300 fő már a második oltását is megkapta. A 3,5 millió oltáshoz tehát még 80 550 dózis beadása szükséges, ennél pedig többet is képes volt már egy nap alatt oltani az egészségügyi rendszer. Az elmúlt napokban azonban ennél lassabb volt a tempó, a mai jelentés alapján például 55 ezer dózist adtak be. Megérzésünk szerint azért össze fog jönni a kívánt mennyiség, hogy Orbán Viktor miniszterelnök erről bejelentést tehessen a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

Az új fertőzöttek száma 3 607 volt tegnap, ez magasabb, mint az egy nappal korábbi, de messze van a legrosszabb időszakban tapasztalt 7-8 ezres tartománytól. A járvány kezdete óta összesen 760 967 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A tegnapi nap során a pozitív esetek száma 13,6 százalékos volt, ami szintén azt jelzi, hogy lecsengőben van a járvány harmadik hulláma; ugyanakkor az adatszolgáltatás egyenetlensége miatt ez csak fenntartásokkal állítható egyetlen adat alapján. Mindenesetre azt biztos, hogy 20 százalék alá kerültünk, a legrosszabb időszakon tehát már túl vagyunk.

Elhunyt 214 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 001 főre emelkedett. Egy nappal korábban 207 elhunytról jelentett a törzs.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 469 592 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 265 374 főre csökkent. 7 507 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 876-an vannak lélegeztetőgépen. Mindkét szám alacsonyabb, mint az egy nappal korábbi, lényegében folyamatos csökkenő trend rajzolódik ki a kórházi kezeléseknél, ami mindenképpen kedvező hír.

Az operatív törzs szerint a járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra is terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. Már a 4 millió 366 ezret is meghaladja a regisztráltak száma, és az eddig regisztráltak 70 százaléka már meg is kapta az oltást.  Az online időpontfoglaló tesztelésére jogosult regisztráltak ma 16 óráig foglalhatnak ilyen módon időpontot oltásra. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást - közölte a törzs.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG