2p

A madridi autonóm tartomány beperli a spanyol államot, mert önkényesnek tartja a koronavírus-járvány hatásainak enyhítésére szolgáló uniós támogatások elosztását az egyes régiók között.

Ezt Javier Fernández-Lasquetty, a madridi autonóm kormány gazdasági tárcavezetője jelentette be sajtótájékoztatón szerdán.

"Úgy tűnik, velünk rosszabbul bánnak, mint másokkal, de ebbe nem vagyunk hajlandóak beleegyezni"

- fogalmazott.

Az MTI tudósítása szerint a politikus elmondta: beadványukban azt kérték a legfelsőbb bíróságtól, hogy semmisítse meg azt az októberi rendeletet, amelyben a központi kormány 9 millió euró (3,2 milliárd forint) értékű foglalkoztatási támogatást juttatott négy tartomány, Baszkföld, Navarra, Extremadura és Valencia számára.

Javier Fernández-Lasquetty felidézte: a spanyol munkaügyi minisztérium még a nyáron egy ágazati konferencia keretében állapodott meg a tartományokkal az Európai Unió kárenyhítő pénzügyi alapjából (Next Generation EU - NGEU) származó források elosztásáról. "Meglepetésre" azonban októberben a központi kormány négy tartomány számára további támogatást juttatott - tette hozzá.

Kongó utcák Madridban a koronavírus korábbi hulláma idején - kellene a támogatás a tartománynak. Fotó: Depositphotos
Kongó utcák Madridban a koronavírus korábbi hulláma idején - kellene a támogatás a tartománynak. Fotó: Depositphotos

A madridi tartományi tárcavezető szerint a döntés nélkülözi az átláthatóságot, és jogszerűsége is kifogásolható, mivel megsérti a foglalkoztatásra vonatkozó, törvényileg megállapított hatáskörmegosztást. Nehezményezte továbbá az indoklás hiányát, valamint azt, hogy a központi kormány munkaügyi minisztere a tartomány külön kérésére sem adott magyarázatot a döntésre.

A madridi autonóm közösség eddig 994,6 millió eurót kapott meg abból a 2,2 milliárd euróból, amelyre az uniós forrásból számíthat 2023-ig - írja az MTI összefoglalója.

A Spanyolország számára jóváhagyott segítség teljes összege 140 milliárd euró, amelyből 69,5 milliárd euró a közvetlen támogatás mértéke, míg a fennmaradó összeg hitel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG