1p
Még Venezuela is lehagyta Magyarországot, a régióból csak Románia és Bulgária végzett mögöttünk.

Kiadta a Világbank a nemzeti jövedelem alapján felállított országrangsorát. A tavalyi listához képest 13 ország ugrott egy kategóriát, 2 viszont visszaesett – az utóbbi kettő között volt Magyarország is. A másik visszaeső Dél-Szudán.

Türkmenisztánnal egy csoportban

Magyarország a magas jövedelmű kategóriából lépett vissza a közepesen magas jövedelmű kategóriába, és ezzel egy olyan csoportba került, amelynek mások mellett Türkmenisztán, Namíbia, Irak és Botswana a tagjai. Ebben a  csoportban 4086-tól 12 615 dollárig szóródik az egy főre eső nemzeti jövedelem, azaz a GNI. Magyarország összesítettben a 77. helyen végzett, a régióból csak Románia és Bulgária teljesített rosszabbul. A minden júliusban kiadott jelentés szerint eközben nemcsak a régiónk teljesít jobban, mint mi, hanem például egyes dél-amerikai országok is, például Venezuela.

Mit mond az IMF?

A Nemzetközi Valutaalap rontotta globális növekedési előrejelzését áprilisi előrejelzéséhez képest. Ennek oka néhány kulcsfontosságú feltörekvő gazdaság belső keresletének gyengesége és növekedésének lelassulása, továbbá az eurózóna elhúzódó recessziója. Az IMF kevés kivétellel az összes ország és országcsoport idei és jövő évi gazdasági növekedési ütemét 0,2-0,8 százalékponttal alacsonyabbnak jósolja, megjegyezve, hogy a fejlődést komoly kockázatok terhelik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetés Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 10:51
Tavaly szeptember óta nem láttak ilyet.
Makro / Külgazdaság Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:06
Meredeken emelkedik az olajár, csak idő kérdése, hogy a hatások Magyarországra is megérkezzenek?
Makro / Külgazdaság Nincs meglepetés Kínában
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 08:28
Maradnak a rekordalacsony kamatok.
Makro / Külgazdaság Heves vita várható hétfőn a parlamentben – Magyar Péter indítja a napot
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:42
Csak egy törvényjavaslat kerül napirendre, de lesz azért miről vitázni.
Makro / Külgazdaság Néhány óra alatt meg is találta Sulyok Tamás utódját Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:51
Hétfőn már fel is kéri Polgár Juditot, a valaha volt legeredményesebb női sakkozót köztársasági elnöknek.
Makro / Külgazdaság A 106. percben törték meg a spanyolok az argentinok ellenállását
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:33
Egy kiállítás is kellett a spanyol győzelemhez, bár Argentína 11 emberrel sem jutott el a spanyol kapuig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG