1p
A megyék, megyei jogú városok valamint Budapest adóssága is jelentősen nőtt az ÁSZ jelentése szerint. A helyi önkormányzatok adósságállománya a vizsgált négyéves időszakban, 2010-ig bezárólag 757 milliárd forintról 1247 milliárd forintra nőtt, miközben a támogatásuk is jelentősen csökkent.

Jelentősen nőtt a középszintű önkormányzatok, vagyis a megyék, megyei jogú városok valamint Budapest adóssága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2007-2010-es időszakra vonatkozó vizsgálatai szerint - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Mint az ÁSZ elnöke közölte, a középszintű önkormányzatoknak ez az eddigi legteljesebb pénzügyi-számviteli ellenőrzése. Tájékoztatása szerint az európai uniós források felhasználására a 2007-ben indult Új Magyarország Terv előtt és a terv elindítását követően sem tették meg a szükséges intézkedéseket állami, illetve önkormányzati szinten.

Annak, hogy a makroadatokban a költségvetési hiány adatait 2010-ben váratlanul korrigálni kellett, a 2009-ben, az akkori kormány által elkövetett tervezési hiba az oka. Nem vették figyelembe, hogy az önkormányzatok sok saját, a 2007-2009-es időszakban felvett hitelekből származó forrást vonnak be az uniós társfinanszírozású beruházásaikra - mondta el Domokos László.

Korábban még soha nem vizsgálták ilyen átfogóan a középszintű önkormányzatokat, valamint a hozzájuk tartozó egészségügyi, oktatási és kulturális intézményeket Magyarországon. Értékelték a pénzügyi helyzetet, megvizsgálták a vagyonnal kapcsolatos gazdálkodást, a belső kontrollok sajátosságait, és utóellenőrzést végeztek, megvizsgálva a korábbi ellenőrzéseket - ismertette.

Az adatgyűjtésnél két fő területet határoltak el, egyrészt a működési költségvetést, másrészt a felhalmozási vagy beruházási költségvetést. Az adatgyűjtés sajátosságairól szólva az ÁSZ elnöke hangsúlyozta, hogy sok esetben származtatott, tanúsítványokkal alátámasztott, nem a mérlegből kiolvasható adatokról van szó. A vizsgálat az önkormányzatoknak is érdekében állt, mert így teljesebb képet kaptak a pénzügyi helyzetükről.

Domokos László elmondta, nem ÁSZ-jelentés készült, hanem az ÁSZ által tapasztaltakat tartalmazza a vizsgálati anyag. A 19 megyére, a 23 megyei jogú városra és Budapestre kiterjedő vizsgálattal kapcsolatban az elnök kiemelte, hogy az önkormányzatok esetében a középszint az, amellyel ha gond van, az az ország egészére hat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi önkormányzatok adósságállománya a vizsgált négyéves időszakban 757 milliárd forintról 1247 milliárd forintra nőtt. Dankó Géza ellenőrzésvezető ehhez azt tette hozzá, hogy a tartozás 75 százalékát 2007-2008-ban halmozták fel az önkormányzatok, az adósság 80 százaléka devizaalapú.

"A kockázatok napról napra egyértelműbbé válnak, az önkormányzatok feladatellátása döntő mértékben a bankoktól, a hitelezőktől függ" - tette hozzá Domokos László, aki az önkormányzatok finanszírozásával összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az állam soha nem adott elegendő pénzt az önkormányzatoknak, hanem egyfajta hozzájárulási rendszert alakított ki. Az állami normatív támogatás, a saját bevétel, az adó és illeték már együtt sem biztosították a nullszaldót. Eladósodásuk felgyorsult a 2006-os nagy válságkezelési program következtében. Általában elmondható, hogy a középszintű önkormányzatok esetében nominális és reálértékben is csökkent az állami támogatás.
A középszintű önkormányzatok többsége, a megyei jogú városoknak majdnem a fele működési egyenleghiánnyal küszködik.

Komoly, elsősorban egészségügyi beruházások csak a 2007-2009 közötti kötvénykibocsátásokból indultak. A felvett hitelek miatt 2009-ig még jobb pénzügyi helyzetbe kerültek a középszintű önkormányzatok, mint korábban voltak. Domokos László úgy fogalmazott: "A pénzügyi szektor - a közszférára jellemző lassú megtérülést figyelembe véve - támogatta ezt, csak az nem vett fel hitelt, aki nem akart."

A 20 vagy akár 25 évre, 3-5 éves türelmi idővel felvett hiteleket 2010-11-ben kezdték felhasználni az önkormányzatok. Ez az állami költségvetés hiányára is jelentős befolyással van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG