3p
A Financial Times hozta ki 51 nagyvállalat vezetőjének nyíltlevelét, melyben a brit EU-kilépés veszélyeire figyelmeztetnek.

A legnagyobb európai vállalatok, köztük a Mol vezetőinek kedden ismertetett közös levele szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió is meggyengülne, ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia távozna az unióból.

Az aláírók között szerepelnek olyan óriásvállalatok első számú vezetői is, mint a Vodafone, a Royal Dutch Shell, a BASF, a Nestlé, a BMW, a Rolls-Royce, a Deutsche Telekom, az Ericsson, a Siemens, a Volvo, a BP, az ABB és az E.ON.

Gyengítené az eddigi egységet

Közös felhívásuk szerint az unió a kezdetektől pozitív változások hajtóereje volt, gazdasági, szociális, biztonsági és életminőségi szempontból egyaránt.

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió a világ legnagyobb gazdasági és kereskedelmi erőközpontja, a teljes világkereskedelemből 16 százalékkal részesedik, félmilliárd lakója 14 ezer milliárd euró értékű hazai összterméket (GDP) állít elő évente.

Mindez rendkívül erőteljes alkupozíciót biztosít az európai cégeknek a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, lehetővé téve egyben az európai munkahelyek és iparágak védelmét a külső fenyegetésekkel szemben.

Ha az unió egységes belső piacának e szabályrendszere lebomlik, az nem növelné, hanem rontaná a jólétet, és Európa gyengébb lenne Nagy-Britannia nélkül, ugyanúgy, ahogy Nagy-Britannia is meggyengülne, ha távozna az Európai Unióból - áll a nagyvállalati vezetők közös levelében.

Mindenki maradna

A brit és az európai üzleti szféra legnagyobb vállalatai és érdekképviseleti intézményei már korábban is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia.

Nemrégiben 198 brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő külföldi óriásvállalat - köztük a Vodafone, a Ryanair, a BP, a BAE Systems, az Airbus és a Goldman Sachs - vezetői álltak ki közös nyílt levelükben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett.

Ehhez a felhíváshoz, amely eddig a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés a brit üzleti szektor részéről, a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 36-nak a vezérigazgatója is csatlakozott. Érvelésük szerint a brit üzleti szférának a további beruházások és az állásteremtés érdekében korlátlan hozzáférésre van szüksége az Európai Unió 500 milliós egységes belső piacához.

Az aláírók szerint, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból, azzal elrettentené a befektetőket, munkahelyeket sodorna veszélybe, és az egész brit gazdaságot kockára tenné.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG