4p
Elfogadta a Parlament az új adócsomagot. Összefoglaljuk a tartalmát.

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.

Eközben megegyezett a kormány a munkáltatókkal. A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nő jövőre, a munkáltatói járulékok 5 százalékponttal csökkennek 4 helyett. Részletek >>>

Így változnak a szabályok

A képviselők 131 - kormánypárti, és egy független - igen szavazattal, 38 nem ellenében, 25 - jobbikos és egy LMP-s - tartózkodás mellett hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.

  • A módosítások értelmében a kata esetében jövőre a kétszeresére - 6 millió forintról 12 millióra - nő a bevételi határ. A nemzetgazdasági tárca szerint így még többeknek biztosíthat jelentős adómegtakarítást és kevesebb adminisztrációt ez az adózási mód, amelyet eddig több mint 160 ezren választottak. A minisztérium szerint az áfa alanyi mentességi értékhatárának 6 millióról 8 millió forintra emelése hasonló előnyöket hoz, az új limitnek köszönhetően ugyanis még több vállalkozásnak nem kell áfát fizetnie és áfabevallást készítenie 2017-ben.
  • A Ház döntése alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre új szolgáltatást vezet be támogató eljárás néven, amelynek lényege, hogy a hatóság azonnal segít, ha egy adózónál kockázatot észlel. A NAV ebben az esetben ellenőrzés és szankcionálás helyett önellenőrzést javasol, és szükség szerint közvetlen szakmai támogatást is nyújt a hibák, hiányosságok kiküszöbölésére. Az adóhatóság emellett vállalja, hogy jövőre elkészíti az szja-bevallásukat azoknak, akik nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy ezt a munkáltató nem vállalta.
  • A kisvállalati adót (kiva) érintő módosítással a kormány a gyors növekedésű középvállalkozásokat is támogatni szeretné, ezért emelték a használhatóság értékhatárát, így a belépési értékhatár továbbra is 500 millió forint marad, ugyanakkor a cégek mindaddig a kivában maradhatnak, amíg el nem érik az 1 milliárd forintos mérlegfőösszeget.
  • A köztehercsökkentés mellett egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai is: a különböző jövedelmeket terhelő eddigi öt kulcsot (6, 14, 15, 20, 27 százalék) tartalmazó rendszer kétkulcsossá válik, csak a 14 és a 27 százalékos mérték marad fenn. Emellett 2017-től senkinek nem kell a kamatjövedelem után 6 százalékos mértékű ehót fizetnie.
  • Jövőre a vendéglátóhelyek adókedvezményt vehetnek majd igénybe az élőzene-szolgáltatás költségeire, a kedvezmény mértéke az adóévben elszámolt ellenérték általános forgalmi adó nélkül számított összegének legfeljebb 50 százaléka lehet.
  • Az első házasok havi 5 ezer forintos kedvezménye a jövő évtől akkor is 24 hónapig lesz igényelhető, ha az érintettek előtt megnyílik a családi adókedvezmény lehetősége is.
  • A tartós befektetési számlák esetében lehetővé válik, hogy a számlatulajdonos az ötéves lekötési időszak végén az összeg egy részét adómentesen kivehesse, a többit pedig továbbra is leköthesse.
  • A startup cégekbe fektető vállalkozásokat adókedvezmény segíti majd, amivel mintegy 40-60 milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a kezdő innovatív vállalkozások. A kedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehet igénybe venni, évente húszmillió forintig.
  • Szintén változást jelent, hogy a kabinet a piaci szereplők kérésére jövő év június végére tolta az étel- és italautomaták úgynevezett automata felügyeleti egységének bevezetését, továbbá szintén a piaci igényekre hallgatva csak 2017 áprilisában lépnek hatályba az új jövedékiadó-törvény főbb rendelkezései. Tállai András adóügyekért felelős államtitkár a javaslat általános vitájában elmondta, január 1-jével lekerül az ár a dohánytermékekről, de az adójegy rendszere megmarad, a zárjegyre az új jövedéki törvény április 1-jei hatályba lépésével állnak át. A kormány képviselője ekkor beszélt arról is, hogy a megbízható adózók további előnyöket kaphatnak: az automatikus fizetési könnyítés keretében nemcsak részletfizetésre, hanem fizetési halasztásra is lehetőségük lesz, emellett az értékhatár 500 ezer forintról 1,5 millió forintra emelkedik, amellyel szélesebb kör számára válik elérhetővé a kedvezmény.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG