2p
Három hónapja kezdődtek a francia sárgamellényes tüntetések.

Mintegy háromszáz sárgamellényes tüntető felvonulással ünnepelte vasárnap Párizsban a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tiltakozó mozgalom három hónapos évfordulóját.

A rendőri erőkkel biztosított békés menet délelőtt 11 órakor indult a Diadalívtől a Champs-Elysées sugárúton át a Mars-mezőre. A sárgamellényesek először rendeztek vasárnap megmozdulást, amelyen a legfőbb követelés az állampolgári kezdeményezésű népszavazás bevezetése volt.

A Facebookon kezdődött

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében a Facebookon létrejött mozgalom az elmúlt három hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalomban felállított úttorlaszok mentén. Szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint szombaton 41 400-an tüntettek, ebből 5 ezren Párizsban. Az előző hetekhez képest kevesebb rendbontás történt, Párizsban 29 embert állítottak elő, de a dél-franciaországi Bordeaux-ból és Toulouse-ból érkeztek hírek összecsapásokról, Lyonban pedig rendőrségi járműre támadtak tüntetők, valamint Alain Finkielkraut filozófust antiszemita sértések érték Párizsban tüntetők részéről. Az ügyben a párizsi ügyészség vizsgálatot indított, már azonosították az elkövetőket.

A közvéleménynek már elege van

Egy szerdán közzétett felmérés szerint a franciák többsége (56 százalék) azt szeretné, ha a tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek befejeznék a megmozdulásokat. A megkérdezettek 64 százaléka úgy látja, hogy a tüntetők követelései eltávolodtak a kezdeti elképzelésektől. Ez az első alkalom az elmúlt három hónapban, hogy a közvélemény elfordulni látszik a megmozdulástól.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG