5p

Egyes amerikai tagállamokban újra nő a fertőzöttek száma. Világszerte 9 millió igazolt beteg van.

Az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek elsősorban a nyugati és a déli tagállamokból valók, a szakértők szerint azért, mert a fiatalabbak közül egyre többen és mind gyakrabban hagynak fel a szájmaszkok viselésével. Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója az Axios hírportálnak úgy fogalmazott: nem meglepő, hogy az új fertőzéseket a fiatalok körében regisztrálják. Fauci arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés a fiataloknál ugyan enyhébb tüneteket okoz, de otthon megfertőzik az idősebbeket is, akiknél a vírus sok esetben halálhoz vezet.

(Fotó: depositphotos.com)
(Fotó: depositphotos.com)

Megnövekedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az északnyugati Washington államban, Minnesotában, Michiganben, Kaliforniában, Arizonában és Floridában. A keleti parti Floridában a helyi egészségügyi hatóságok hétfői adatai szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 100 ezret.

Új irányt vett a járvány

Ron DeSantis floridai kormányzó még szombaton úgy nyilatkozott: "radikális irányváltozás" történt a járvány terjedésében, mert a fertőzés most elsősorban a 20-as, 30-as éveikben járó korosztályokat érinti. Hozzátette, hogy e korcsoportokban a fertőzés többnyire nem jár tünetekkel, és nem igényel kórházi kezelést.

Hasonlóképpen nyilatkozott a múlt héten Greg Abbott, Texas kormányzója is. Egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek elsöprő többsége 30 év alatti. A politikus a járvány erőteljesebb terjedését a hősök emléknapján tartott összejöveteleknek és ünnepségeknek tudta be.

Tim Murtaugh, Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának szóvivője hétfőn bejelentette: a szombaton az oklahomai Tulsában tartott kampánygyűlés után elvégzett vírustesztek szerint a kampánycsapat két újabb munkatársánál diagnosztizálták a koronavírust. Murtaugh közölte azt is, hogy a fertőzött emberek szájmaszkot viseltek a rendezvényen.

Az esemény előtti órákban, még szombaton a kampánycsapat azt jelentette be, hogy a stáb hat tagjánál szintén pozitív lett a vírusteszt.

9 millió felett az igazolt fertőzöttek száma a világban 

Közben világszerte meghaladta 9 milliót az igazolt koronavírusos fertőzöttek száma, Brazíliában és Indiában erőteljesen terjed a járvány, az Egyesült Államokban, Kínában és a Covid-19 által erőteljesen sújtott országokban újabb gócokat észlelnek. A SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegség szövődményeiben a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint hétfő estig több mint 469 ezren hunytak el.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn kijelentette, hogy a koronavírus-járvány sokkal több egészségügyi krízisnél, gazdasági és társadalmi válságról van szó, egyes országokban pedig politikairól is. Leszögezte, hogy a járvány átpolitizálása súlyosbította a helyzetet. A főigazgató úgy vélte, hogy a legnagyobb fenyegetést már nem a vírus, hanem a globális szolidaritás és vezetés hiánya jelenti. A főigazgató felszólította a kormányokat és vállalatokat, készüljenek fel további járványokra is, amelyek "bármelyik országban, bármikor kitörhetnek, és emberek millióit ölhetik meg, mert nem vagyunk rá felkészülve".

A következő kihívás

A WHO főigazgatója elmondta, hogy a következő nagy kihívás a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek halálozási kockázatát egy brit kutatás szerint csökkentő dexamethasone nevű gyógyszer gyártásának és forgalmazásának a növelése.

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában. Hétfőre egy nap alatt 15 koronavírus-beteg halálát regisztrálták. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy március 23-án érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó intézkedések. Nagy-Britanniában eddig 42 647 olyan beteg halt meg, akinek szervezetében szűrővizsgálattal kimutatták az új koronavírus jelenlétét. Egy nap alatt 958 új fertőzést azonosítottak, így 305 289-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma.

Olaszországban hétfőre huszonhárman haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta betegségben, ez a legalacsonyabb adat március óta. A járvány február 20-i kitörése óta Olaszországban a Covid-19-betegségnek 34 657 halálos áldozata van. Az aktív fertőzöttek száma hétfőn 20 637 volt, 335-tel kevesebb, mint az előző nap. Az elmúlt 24 órában a kórházban ápolt páciensek száma 2038-ra csökkent, az intenzív osztályokon ápoltaké pedig 148-ról 127-re. 183 426 fertőzött gyógyult fel a betegségből.

Spanyolországban, ahol a fertőzöttek száma 246 272, a haláleseteké pedig 28 323, vasárnap oldották fel az egészségügyi szükséghelyzetet, és a héten döntenek arról, hogy engedélyezik-e az Európán kívüli országok állampolgárainak beutazását. Salvador Illa egészségügy-miniszter közölte, hogy újabb kisebb gócokat fedeztek fel, de kézben tartják a helyzetet.


   

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG