1p
A nemzetgazdasági miniszter szerint akkor lesz érdemes az euró bezetésén gondolkozni, ha lenyomjuk 50 százalékra az államadósságot, a magánnyugdíjpénztárakról pedig azt mondta, kár volt 1998-ban bevezetni az államival párhuzamos járulékfizetést
A nemzetgazdasági miniszter szerint akkor lesz érdemes az euró bezetésén gondolkozni, ha lenyomjuk 50 százalékra az államadósságot, a magánnyugdíjpénztárakról pedig azt mondta, kár volt 1998-ban bevezetni az államival párhuzamos járulékfizetést

2020-ban lehet érdekes az euró Magyarország számára - mondta Matolcsy György a Der Standard osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.

A nemzetgazdasági miniszter azt mondta, előbb a maastrichti követelményeket kell teljesítenie és reálkonvergenciát felmutatnia a gazdaságnak az államadósság, a foglalkoztatás és a növekedés terén. "Ha a gazdasági teljesítmény eléri az 50 százalékos (GDP-arányos) államadóssági rátát, belépünk" - mondta a miniszter.

Orbán Viktor miniszterelnök február elején jelentette be, hogy 2020 előtt elképzelhetetlennek tartja az euró bevezetését.

A liberális osztrák napilapnak adott interjúban a miniszter kiállt a kormány intézkedései mellett. A bankadó bevezetése mellett azért döntöttek, mert nem akartak egy takarékossági programmal újabb megszorításoknak kitenni a lakosságot és visszavetni a fogyasztást. "Ehelyett azokat a szektorokat kértük hozzájárulásra, amelyeknek van pénze" - mondta.

A miniszter elutasította a felvetést, hogy a bizonyos ágazatokban bevezetett különadók hátrányosan megkülönböztetik a külföldi vállalatokat. "Ez félreértés" - mondta. A banki szektorban az OTP a legnagyobb befizető, az energiaágazatban a Paksi Atomerőmű - mondta. A kereskedelemben elsősorban külföldi cégek érintettek, mert azok a legnagyobbak Magyarországon. "Méret, és nem származás alapján" vetették ki az adót - tette hozzá.

A különadók mellett azonban Magyarország strukturális reformokat is bevezetett - tette hozzá. Az egyik súlypont a munkaerőpiac. Magyarországon Európában az egyik legmagasabb a korkedvezményes nyugdíjak száma, a rokkantnyugdíjasok aránya az összes nyugdíjjogosult között az OECD-országok hatszázalékos átlagával szemben 12 százalék. "Segítség helyett munkát fogunk kínálni az embereknek" - fogalmazott.

A magánpénztárak 1998-as bevezetését hibának nevezte Matolcsy György. Az államival párhuzamos nyugdíjjárulék-fizetés fontos forrásokat vont el a közszférától - mondta. Elutasította azt az állítást is, hogy a magánnyugdíjpénztárak megszüntetése kényszerállamosítás volt. Kényszerállamosítások zajlottak 1948-49-ben a kommunizmus alatt, akkor az embereknek egyáltalán nem volt választási lehetősége - mondta. "Ezúttal más volt a helyzet, és néhányan úgy is döntöttek, hogy a magánpénztáraknál maradnak" - mondta.

A hitelminősítők a válság alatt téves becsléseikkel elvesztették hitelességüket. Az ügynökségek nem ismerik el a magyar kormány "nem ortodox" intézkedéseit, mert a bankok és a nyugdíjpénztárak oldalán állnak - jelentette ki. "De a pénzügyi piacok nem hisznek többé a hitelminősítőknek. Ha Magyarországról rossz minősítést adnak, az már nem érinti a forintot és a magyar részvénypiacokat" - mondta Matolcsy György.

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG