6p
A vasárnapi parlamenti választások előtt Christian Kern arról beszélt, hogy meg kell akadályozni az ÖVP és az FPÖ koalícióját. A kancellár szerint nem szabad elfelejteni a Wolfgang Schüssel kormányzása során történteket. A osztrák lapok szerint még bármi megtörténhet vasárnap.

Christian Kern leköszönő osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője pártjának szombati kampányzáró rendezvényén óvott attól, hogy a másnapi parlamenti választások eredményeként a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az attól jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) koalíciója jöjjön létre.

Kern ezúttal arról beszélt, hogy egy ilyen koalíció a szociális vívmányok leépüléséhez vezetne. Hozzátette, hogy az SPÖ viszont továbbra is fő felelősségének tartja a szociális jogok tiszteletben tartását és erősítését.

Az SPÖ eddig az ÖVP-vel alkotott nagykoalíciót, de az együttműködés az év elején válságba került, a koalíció tavasszal gyakorlatilag felbomlott, és előrehozott választásokat kellett kiírni. A választási előrejelzések azt mutatják, hogy győztesként az ÖVP kerül majd ki, míg az SPÖ és az FPÖ verseng a második-harmadik legtöbb szavazatért.

Nem kell a történelmet megismételni

Bécsi beszédében Kern azt mondta, hogy jónak tartja pártja esélyeit, mert azt érzékeli, hogy most, közvetlenül a választás előtt a közhangulat számukra kedvező irányban változott. Ennek magyarázatát szintén abban látja, hogy az emberek felismerték, milyen hátrányokkal jár számukra az ÖVP és az FPÖ koalíciója.

A kancellár emlékeztetett arra is, hogy ilyen kormánykoalíció egyszer már működött Ausztriában - az ezredforduló idején, a néppárti Wolfgang Schüssel kancellár vezetésével -, és az súlyos következményekkel járt az országra. Ez előzhető meg azzal, ha az emberek a szociáldemokratákra szavaznak - tette hozzá.

Kinek az érdekében?

Megismételte Kern azt az álláspontját is, hogy az SPÖ adópolitikai reformtervei kedvezőbbek a lakosságnak, mint riválisaiéi. Az ÖVP szerinte leginkább a nagyvállalatoknak és a gazdagabb rétegeknek kedvez, és "a kisemberek csalódni fognak benne". A kancellár megerősítette: pártja fő törekvése, hogy mindenkinek egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítson a boldoguláshoz.

A vasárnapi választások előtt szombaton még a legtöbb párt tartott kampányrendezvényeket. A legesélyesebb kancellárjelöltnek tartott Sebastian Kurz (ÖVP) péntek délben 36 órás folyamatos kampánykörutat kezdett, de a kisebb pártok is tettek még utolsó erőfeszítéseket arra, hogy szavazatokat gyűjtsenek, annak ellenére, hogy legtöbbjük már pénteken megtartotta hivatalos kampányzáró rendezvényét.

A vasárnapi választáson a prognózisok szerint az ÖVP végezhet az élen az FPÖ, illetve az SPÖ előtt - utóbbi kettő között a felmérések nem mutatnak nagy különbséget. A kisebb pártok közül a Zöldek, a Pilz Listája és a liberális NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) lépheti át a 4 százalékos parlamentbe kerülési küszöböt. Mivel a szavazókörzetek némelyike már kora délután bezár, a 17 órai utolsó urnazárás után várhatóan szinte azonnal megjelennek az első részeredmények.

A sajtó egyelőre latolgat

Az osztrák lapok a mai napon arról írtak, hogy még nem dőlt el a vasárnapi parlamenti választás Ausztriában, nem tudni, hogy milyen ténylegesen megvalósítható koalíciós megoldások kínálkoznak majd.

A Der Standard című liberális napilap megjegyezte, hogy a közvélemény-kutatásokban is tapasztalható még némi elmozdulás a vezető pártok között. Bizonytalanságot okoz, hogy sok az olyan választó, aki továbbra sem döntötte el, melyik pártra voksol.

A sajtókommentárok kiemelik, hogy a vezető pártok kulcspolitikusai valamennyien irányváltásról beszélnek a következő időszakra. Az elemzők továbbra is az ÖVP és az FPÖ koalícióját tartják a legvalószínűbbnek. A kancellári posztra az ÖVP mindössze 31 éves vezetőjét, Sebastian Kurzot tartják a legesélyesebbnek.

"A nagykoalíció halott, tényleg" - szögezte le kommentárjában a Der Standard, hozzátéve mindazonáltal, hogy az évezred elején egyszer már működött egy ÖVP-FPÖ koalíció, és az súlyos károkat okozott az országnak.

Változott a kommunikáció

Emlékeztetnek a lapok arra is, hogy a kampányban - Ausztriában eddig szinte példátlan módon - sok volt a "sárdobálás" a rivális pártok között, ami rossz közhangulatot okozott közvetlenül a választás előtti időszakban. Az osztrák sajtó a "piszkos kampány" kifejezést használja arra, hogy utolsó szakaszában a választási harc durvává és személyeskedővé vált, botrányok tarkították, és még a jelenlegi nagykoalíciós partnerek is megpróbálták lejáratni egymás vezetőit, egyebek között az internetes közösségi oldalakon terjesztett álinformációkkal.

A Die Presse című konzervatív napilap - nyilván erre is utalva - arról írt, hogy a választás után új szabályok bevezetésére van szükség. Javaslatai között szerepelt a képviselői mandátum lerövidítése a jelenlegi ötről négy évre, a közvélemény-kutatások és a parlamenti ülések szüneteltetése a választás előtti napokban, valamint a párttámogatások utólagos elszámoltatása is.

Az Österreich című országos kiadású közéleti és politikai napilap arra helyezte a hangsúlyt, hogy az országnak újrakezdésre van szüksége több szempontból, így a politikai kultúra és a hiányzó reformok (köztük például oktatási és pénzügyi reformok) terén is, továbbá a közhangulat javítása érdekében. A választóknak ráadásul a lap szerint most kitűnő lehetőségeik vannak annak eldöntésére, hogy az újrakezdést melyik párt vezetőjével képzelik el. Azt azonban a lap természetesen a választókra bízza, hogy melyik jelöltre adják a voksukat.

A vasárnapi parlamenti választáson csaknem 6,5 millió, 16. életévét betöltött szavazópolgár járulhat az urnák elé, hogy megválassza a Nemzeti Tanács (képviselőház) 183 képviselőjét. Várható, hogy a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 4 százalékos küszöböt eléri a Zöldek pártja, a liberális NEOS és a Pilz Listája nevű csoport is. Elemzők szerint nem lehet kizárni azt sem, hogy választási győzelme esetén az ÖVP - ha fölénye kellően magas lesz - nem a két fő riválisa, hanem az előbbiek között keresi majd koalíciós partnereit. A kampány fő témája a menekültügy volt, de a gazdaság, a szociálpolitika és az az adóügyek is fontos szerepet játszottak benn

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG