6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Januártól indul a megújuló falusi CSOK, de már látszik, hogy januártól módosíthatnak rajta.

Társadalmi egyeztetésre bocsátott csütörtök éjjel a kormány egy jogszabálytervezetet, amely a preferált kistelepüléseken elérhető lakástámogatás szabályait módosítja, pontosítja. Ez alapján a Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy változhat a falusi CSOK összege és az igényléshez szükséges TB jogviszony hossza is.

Kapkodhatják a fejüket a falvakban lakók. Fotó: MTI/Varga György
Kapkodhatják a fejüket a falvakban lakók. Fotó: MTI/Varga György

Az otthonteremtési támogatások közül mindössze az 5 ezer főnél kevesebb lakosú, úgynevezett preferált kistelepüléseken elérhető falusi CSOK marad vissza nem térítendő támogatás 2024-től, hiszen a CSOK Plusz és a babaváró egyaránt hitelkonstrukció, amelyeket komoly állami kamattámogatás és hitelelengedés egészít ki. A falusi CSOK-ról azt már tudni lehetett eddig is, hogy 2024. január 1-től jelentősen nő a támogatás összege, ezen kívül kombinálható lesz nem csak a babaváró hitellel, hanem a szintén januártól induló CSOK Plusz hitellel is. 

Nőhet a támogatási összeg

Az éjjel megjelenő jogszabálytervezet szerint azonban januárban további módosítások várhatók. Ezek egyike az lehet, hogy egységesítenék a meglévő ingatlan korszerűsítése és/vagy bővítése esetén egy gyerekre járó támogatási összeget. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a meglévő ingatlan korszerűsítésére 500 ezer forint igényelhető egy gyerekkel, ha pedig bővítés is történik, akkor 600 ezer forintot kaphatnak a családok. Amennyiben elfogadják az éjjel megjelenő tervezetet, akkor a jövőben egységesen 600 ezer forint lenne ez az összeg.  

Hosszabb lehet az elvárt TB jogviszony

Ennél többeket érinthet az, hogy a tervezet szerint bizonyos esetekben szigorítanák a TB jogviszonnyal kapcsolatos elvárást, ami a Bankmonitor szakértői szerint egyébként is a legnehezebben teljesíthető kritérium a támogatások esetében. A jogszabálytervezet szerint minden esetben 2 év folyamatos TB jogviszonyra lehet majd szükség a falusi CSOK igényléséhez. 

Jelenleg 180 napos folyamatos TB jogviszony kell akkor, ha egy vagy két gyerek után igényelne a család falusi CSOK-ot, míg 1 év az elvárás akkor, ha meglévő ingatlanjukat korszerűsítenék és/vagy bővítenék, illetve egy vagy két gyerekkel vásárolnának használt ingatlant úgy, hogy azt egyben korszerűsítenék és/vagy fel is újítanák. Kétéves TB jogviszony jelenleg csak akkor szükséges, ha legalább három gyermek után igényel valaki falusi CSOK-ot új lakóház építésére, vásárlására, vagy használt lakás vásárlással egy időben történő korszerűsítésére és/vagy bővítésére.

Változhat a gyermekek megszületésére rendelkezésre álló idő

Ugyancsak sokakat érint a gyermekvállalás teljesítésére rendelkezésre álló idő módosítása is. Itt egy gyermek vállalása esetén 4 éve, két gyermek vállalásakor 8 éve, míg 3 gyermek vállalásakor 10 éve lesz a párnak. Az eredeti szövegezés alapján bizonyos céloknál - ha három gyermekre igényelne a házaspár támogatást, és ezek között vállalt is van - a vállalt babák számától függetlenül 10 évük lenne a teljesítésre.

Módosulhat a feleség maximális életkora vállalt gyereknél

A tervezet szerint is kizárólag fiatal házaspárok vállalhatnak gyereket, ezen fogalom definíciója azonban változhat. A tervezet szerint akkor igényelheti a házaspár vállalt gyermekre a támogatást, ha a feleség még nem töltötte be 41. életévét. A jelenleg hatályos jogszabály szerint a házaspár egyik tagja legfeljebb 39 éves lehet. A változás logikus, hiszen hasonló módon szerepel ez a kitétel a CSOK Plusz rendeletben is. Nagyon fontos különbség azonban, hogy a falusi CSOK-ot nem csak vállalt gyermekekre lehet igényelni. Meglévő gyerekeknél nincs a feleségre vonatkozóan életkori előírás, sőt a családi állapot sem lényeges. Vagyis egyedülállók és élettársak is kihasználhatják ebben az esetben a támogatást.

Több pénz járhat akkor, ha nem vállalt gyerek születik a falusi CSOK igénylését követően

Kevésbé köztudott, hogy a nem vállalt, utólag született gyermekre is járhat falusi CSOK. Ennek feltétele, hogy eredetileg is igényeljen a család lakástámogatást, illetve ahhoz kapcsolódóan valamilyen lakáshitelt. Ha a cél megvalósulását követően születik gyermek - nem a támogatás miatt vállalt gyermekről van szó -, akkor is kaphat támogatást a család, melyet automatikusan a meglévő kölcsönénük előtörlesztésére fordíthatnak. Ezen utólagos támogatás összege megemelkedhet a tervezet szerint: gyermekenként 1 millió forint lesz, míg a jelenlegi előírások alapján 400 ezer forint járna.

Bizonyos esetekben nő a CSOK hitel maximális összege

Ugyancsak sokakat érinthet a Bankmonitor szakértői szerint, hogy a falusi CSOK mellé meglévő gyerekekkel igényelhető CSOK hitel maximális összege is emelkedik abban az esetben, ha meglévő ingatlanját korszerűsítené és/vagy bővítené a család. A falusi CSOK mellé igényelhető CSOK hitel maximális összege két gyerekkel 10 millió, míg három gyerekkel 15 millió forint, ám a jelenleg hatályos jogszabály szerint meglévő ingatlan korszerűsítése és/vagy bővítése esetén csak ennek fele járhat. A tervezet szerint azonban ilyenkor is a maximális összeg lehet majd elérhető. 

Mi lesz a lakásoknál az adó-visszatérítési támogatással?

A preferált kistelepüléseken az áfa-visszatérítési támogatás megmarad. Mind az új házak vásárlásához kapcsolódó 5%-os áfa, mind az építkezésekhez kapcsolódó 27%-os áfa visszaigényelhető. (Ez utóbbi 5 millió forint összeghatárig.)

Létezik egy a hasznos alapterületre vonatkozó korlát - gyakorlatilag ennél nagyobb ingatlannál nem jár a visszatérítés -, melyet a tervek szerint módosítanak. A limit 300 négyzetméter marad egylakásos lakóépületek (családi házak) esetében, ugyanakkor a "normál" lakásokra vonatkozó előírás kikerült a rendeletből. Korábban erre vonatkozóan is szerepelt egy korlát, ami 150 négyzetméter volt. Ezt többféleképpen lehet értelmezni, de a Bankmonitor szakértői szerint jó esély van rá, hogy a változás azt jelenti, a jövőben kizárólag egylakásos lakóépületek esetében lesz lehetőség adó-visszatérítési támogatást igényelni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG