3p

Az utóbbi napokban többször is lőtt zaporizzsjai atomerőmű egyelőre nem jelent biztonsági kockázatot - közölte Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) helyi idő szerint csütörtökön tartott rendkívüli ülésén New Yorkban.

"A NAÜ szakértői előzetesen megállapították, hogy nincs közvetlen biztonsági fenyegetés a tüzérségi támadások, vagy más katonai műveletek következtében. Ez azonban bármikor megváltozhat" - hangsúlyozta Grossi.

Mindössze néhány órával az Oroszország kérésére összehívott tanácskozás előtt újból lövések érték Európa legnagyobb nukleáris létesítményének területét. Vlagyimir Rogov, az ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva-barát regionális katonai és polgári közigazgatásának képviselőjének állítása szerint az ukrán fegyveres erők rakétavetőkkel, nehéztüzérséggel és drónokkal kíséreltek meg csapást mérni az atomerőműre. Azt mondta, ukrán ellenőrzés alatt lévő településekről nyitottak tüzet. Ukrajna ugyanakkor Oroszországot vádolja az elfoglalt erőmű lövetésével.

Grossi felszólította Moszkva és Kijev képviselőit az ENSZ BT-ben, hogy minél előbb tegyék lehetővé nemzetközi szakemberek helyszíni szemléjét. "Személyesen is készen állok e misszió vezetésére" - húzta alá a NAÜ főigazgatója. Hozzátette, hogy a NAÜ szakértőinek jelenléte nélkül nem tudnak fontos tényeket tisztázni. Egyelőre továbbra sem tisztázott, hogy az ENSZ-szakértők csoportja elindulhat-e a létesítményhez.

Nagy figyelem övezi az erőművet. Fotó: Energoatom
Nagy figyelem övezi az erőművet. Fotó: Energoatom

"Egy a csatatér kellős közepén álló erőműről beszélünk" - mondta ezzel kapcsolatban Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő. Kiemelte, hogy mindez jelentős biztonsági kockázatokat jelent a világszervezet munkatársaira nézve.

António Guterres ENSZ-főtitkár a harctevékenység leállítását sürgette az atomerőmű térségében. "A létesítményt nem szabad semmiféle katonai műveletre használni" - mondta Guterres, és egy demilitarizált övezet kialakítását szorgalmazta a térség biztonsága érdekében.

Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete a tanácskozáson hangsúlyozta: az orosz ellenőrzés alatt álló erőmű és Enerhodar városának lövetéséhez nem fűződik semmi érdeke az orosz csapatoknak. Úgy fogalmazott, hogy "Kijev nukleáris infrastruktúra elleni törvénytelen támadásai egy a csernobilihoz mérhető nukleáris katasztrófa szélére sodorják a világot".

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében ugyanakkor azzal vádolta Oroszországot, hogy az egész világ fenyegetésére használja az atomerőművet, s ismételten az orosz csapatok visszavonulását és a létesítmény feletti ukrán ellenőrzés visszaállítását követelte "Európa biztonsága érdekében". (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG