2p
Megkezdődik az Irinyi Terv részét képező Ipar 4.0 program kidolgozása a héten.

A GDP 30 százalékát adja majd az ipar?

A Magyar Időknek Lepsényi István, a nemzetgazdasági tárca gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a lapnak elmondta, az Irinyi Terv végrehajtásával Magyarország 2020-ra az Európai Unió legiparosodottabb államai közé tartozik majd, a program révén a kormányzat szeretné elérni, hogy az ipari termelés hozzájárulása a GDP-hez négy év alatt, 2020-ra a mostani 24 százalékról 30 százalékra emelkedjen.

Lepsényi szerint az iparstratégia fő fejlesztési iránya tovább erősíti a nemzeti ipart, jelentősen épít az innovációra, segíti az új munkahelyek létrehozását, támogatja a hazai vállalatok verseny- és exportképességét.

Internetgazdaság + újraiparosítás = Ipar 4.0

Az Ipar 4.0 révén óvatos becslések alapján is, akár tíz százalékos hatékonyságnövekedés érhető el az államtitkár szerint; a  program az internetgazdaság és az újraiparosítás összeházasításából született.

Az Irinyi Terv átfogó képet ad az Európai Unió stratégiájáról, bemutatja a magyar ipar helyzetét, a hazai vállalkozói környezetet, az iparfejlesztés támogatási rendszerét. Az Irinyi Terv az általános elképzeléseken túl lefekteti azt az öt pillért, amelyek mentén hazánk feldolgozó iparának fejlődése biztosítható a következő időszakban: az új technológiák, digitális technológiák felhasználását, az energia- és anyaghatékonyság, továbbá a táji adottságokon alapuló bölcs és takarékos területhasználatot, a területi egyenlőtelenségek oldását, a munkahelyteremtés ösztönzését és a foglalkoztatás bővítését, valamint a hazai erőforrások hasznosítását. (kormany.hu)

Az Ipar 4.0 irányvonalainak kidolgozásában, a magyar gazdaság digitális átalakulásra felkészítésében ipari és innovációs szakemberek, kutatóintézeti, egyetemi és vállalati vezetők vesznek részt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG