2p
A jövő évi költségvetés 340 milliárd forintot biztosít közfoglalkoztatásra, ez 253 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé az önkormányzatok számára - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter.

Közölte: ugyan ezt foglalkoztatási formát átmenetinek tekintik, ám a kormányzat szerint mindaddig szükséges a rendszer fenntartása, amíg a piacgazdaság keretein belül el nem érhető a teljes foglalkoztatottság.

A belügyminiszter emlékeztetett arra: a kormány 2011-ben arra reagálva vezette be a közfoglalkoztatást, hogy a piacgazdaság nem volt képes felszívni a teljes munkaerőt. Nagy volt a munkanélküliség és magas a segélyből élők aránya. A közfoglalkoztatás keretében munkát és jövedelmet, vagyis értékteremtő, társadalmilag hasznos elfoglaltságot kínáltak az embereknek - tette hozzá.

Miért jó vagy nem jó a közmunka? Mi a kormány szándéka? A Policy Agenda kutatását itt olvashatja >>>

A mostani rendezvény azt bizonyítja mondta, hogy helyes volt a kezdeményezés, a bemutatott termékek a közfoglalkoztatottak szorgalmát, tehetségét dicsérik.

Eredmények

Pintér Sándor kitért arra, hogy a közvetlen eredményeken túl javult az emberek munkamorálja, egészségi állapota, csökkent az iskolai hiányzások száma, javult az iskolai étkeztetés minősége és javult a közbiztonság.

A települések összképe sok tekintetben meghaladja már a nyugat-európai színvonalat is, illetve az oktatás nyomán nőtt a képzettségi szint is - sorolta az eredményeket a belügyminiszter.

Munkába állhatnak a hajléktalanok is

Hangsúlyozta, hogy a jövő évben rendelkezésre álló források új foglalkoztatási formák bevezetését teszik lehetővé az önkormányzatoknak. A többi között lehetőség nyílik az önkormányzati utak karbantartására, utcabútorok gyártására, az önkormányzati ingatlanok karbantartására, illetve a romos házak lebontására. A nagyobb települések pedig hajléktalanokat is alkalmazhatnak majd is, a karitatív szervezetek bevonásával - mondta Pintér Sándor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG