5p

K&H családi vállalatok kiválósági díjat kapott a CE Glass Industries.

Akár 30 százalékos energiamegtakarítás is elérhető a modern, hőszigetelt üvegek beépítésével, ami a mostani gazdasági környezetben jelentős összeget jelenthet a vállalkozásoknak és a lakosságnak egyaránt. A hőszigetelő üvegek gyártásában piacvezető CE Glass Industries a környezetbarát termék előállítása mellett saját működésében is kiemelt figyelmet fordít a környezeti értékek megóvására, amiért K&H családi vállalatok kiválósági díjjal is elismerték. A vállalat saját rendszerű vízgazdálkodással, megújuló energiaforrásokkal és zöld iroda koncepciójával bizonyítja, hogy egy alacsony károsanyag-kibocsátással járó iparág is lehet még zöldebb. Emellett a körforgásos gazdálkodás jegyében a telephelyén termelődő hulladék több mint 95 százalékát újrahasznosítja.

A K&H közleménye rámutat, megemelkedett rezsiköltségek miatt a zöldberuházások egyik legnépszerűbb eleme – a napelem és az utólagos hőszigetelés mellett – a régi, elavult ablakok cseréje. A modern, hőszigetelt üvegek beépítésével ugyanis kevesebb energiát igényel a belső tér hűtése- fűtése, a hatalmas fényáteresztő felületeknek köszönhetően pedig lényegesen kevesebb mesterséges fényt kell használni. Ilyen hőszigetelő üvegeket gyárt a piacvezető CE Glass Industries üvegfeldolgozó vállalat, amelyekkel jelentősen, akár 30 százalékkal is csökkenthető az épületek energiaszükséglete. Ez a mostani gazdasági helyzetben komoly költségmegtakarítást jelenthet a vállalkozásoknak és a lakosságnak egyaránt, az iroda, telephely és a lakás vagy a kertes ház méretétől függően – emeli ki a pénzintézet. Hozzáteszik, a családi vállalat a környezetbarát termék mellett saját működésében is kiemelt figyelmet fordít a környezeti értékek megóvására. Olyan intézkedéseket tett a mindennapi folyamatok részévé, mint a körforgásos gazdálkodás, a zöld iroda, a saját vízgazdálkodás és a megújuló energiaforrások.

A vállalat környezetvédelmi törekvései bizonyítják, hogy egy kevésbé szennyező iparág is lehet még zöldebb – hangsúlyozza közleményében a K&H.

„A körforgásos gazdálkodás és újrahasznosítás vállalatunk életének minden részére kiterjed. Az üveg az egyik legkörnyezetkímélőbb anyag, hiszen végtelenszer újrahasznosítható, minőségromlás nélkül. A gyártási folyamat során ezért az esetlegesen keletkező üveghulladékot szelektíven összegyűjtjük, a tiszta üvegtörmelék pedig hulladékkezelőkön keresztül visszakerül az üveggyárba”

– mondta el Varga Gusztáv, a CE Glass Industries tulajdonosa.

„Emellett a gyár területén keletkező papír-, fém- és műanyaghulladékot is szelektíven gyűjtjük. A faárukat is igyekszünk már házon belül újra felhasználni, aminek következtében a telephelyen termelődő hulladék több mint 95 százalékát újrahasznosítjuk”

– tette hozzá a tulajdonos.

A vállalat működése rámutat arra is, hogy a folyamatok digitalizálásával jelentős papírmennyiséget lehet megtakarítani. „Az adminisztrációs folyamatok, a számlázás és a vállalatirányítási rendszer digitalizálásával évente több mint 2,5 tonnával kevesebb papírt használunk. Emellett a zöld iroda koncepció részeként az irodaház és gyártócsarnok hőszigetelésével az energiaköltségek, a fényáteresztő tetőbevilágító kupolákkal pedig a mesterséges fényforrások alkalmazását tudtuk minimalizálni. Utóbbi nemcsak energiahatékonyság szempontjából fontos, de a természetes fény a dolgozók közérzetét is jelentősen javítja. Az üvegfeldolgozó gépek, kompresszorok veszteséghőjét pedig az épület fűtésére használjuk fel, ami szintén hozzájárul energiahatékonyságunk növeléséhez” – mondta el Varga Gusztáv.

A K&H ismerteti azt is, hogy mivel az üveggyár területe és az ipari park nem áll összeköttetésben a közcsatorna hálózattal, így a gyár önellátóan, engedéllyel rendelkező fúrt kútból vételezi a vizet és saját szennyvízkezelő rendszert épített ki. A nemrég megvalósított napelempark a vállalat energiaigényének 15 százalékát fedezi. Beüzemelése a cég szén-dioxid-kibocsátását is jelentősen, havonta akár 60 tonnával csökkenti, ami olyan, mintha 2400 fát ültetett volna a gyár köré.

K&H: egy kevésbé szennyező iparág is lehet még zöldebb. Fotó: K&H
K&H: egy kevésbé szennyező iparág is lehet még zöldebb. Fotó: K&H

„Tapasztalataink szerint a családi vállalatok szemléletmódjukból adódóan fogékonyabbak a mikrokörnyezetük támogatására, amelynek szerves része a fenntarthatóság és környezetvédelem. Jó példa erre a K&H családi vállalatok kiválósági díjjal legutóbb elismert CE Glass Industries üvegfeldolgozó vállalat. A cég fenntarthatósági törekvései bizonyítják, hogy egy kevésbé szennyező, alacsony károsanyag-kibocsátással járó iparág hogyan járulhat hozzá folyamatainak újragondolásával a környezetvédelemhez”

– mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A K&H családi vállalatok kiválósági díjra 2023. július 31-ig várják a példaértékű vállalati gyakorlatokat a sikeres generációváltás, innováció, hosszú távú stratégia, valamint társadalmi, környezetvédelmi felelősségvállalás kategóriában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG