3p

A Van Másik Kft.-t a napokban jegyeztette be a szerkesztőség egyik munkatársa.

Amióta kirobbant az index-balhé, és a szerkesztőség tagjai nagy számban benyújtották a felmondásukat, mindenki azt találgatja, hogy együtt marad-e a gárda, indtanak-e új portált, vagy egyenként keresik a boldogulás útját - ami egyben azt is jelentené, hogy az a szellemiség, ami az indexet működtette, elenyészik (aminek van, aki örül, másokat szomorúvá tesz) - írta laptársunk, az Mfor.hu.

Eddig csak szóbeli ígéretek, illetve közösségi médiás posztok utaltak arra, hogy vannak tervek az újraindulásra. Bizonyos értelemben az idő csapdájában vannak a volt indexesek, mert ugyan fontos lenne mihamarabb elindítani az új portált (hogy az index-sztori ne fakuljon el), ugyanakkor a munkaügyi szabályok miatt többségük még a felmondási idejét tölti, ami korlátozza a mozgásterüket.

Most egy nyomot találtunk, ami már konkrétan abba az irányba mutat, hogy tényleg lesz új index. A cégnyilvántartás szerint ugyanis alig pár napja, július 31-én hozták létre a Van Másik Korlátolt Felelősségű Társaságot, melynek alapítója Kárpáti Márton, aki az index.hu munkatársa volt a legutóbbi időkig.

A neve már nem szerepel az impresszumban, vagyis őt már nem kötik a felmondás alatti korlátozások. Az ügyben aktív Kárpáti neve alatt tehát gond nélkül jelenhettek meg a napokban az indexesek új portáljának előkészítésére vonatkozó bejegyzések, melyek egyértelművé tették, hogy "lesz másik".

A Van Másik Kft. bejegyzése azt jelzi, hogy dolgoznak az új portál létrehozásán és vélhetően ez a cég lesz majd az üzemeltetője a felületnek, vagy valamilyen módon kapcsolódik majd a tartalomgyártáshoz. A cég fő tevékenysége, a világháló-portál szolgáltatás is azt sejteti, hogy e vállalkozás adja majd az üzleti hátterét az új terméknek.

Érdekes egyébként, hogy a cég nevével nem tudnak internetes oldalt indítani az újságírók. A vanmasik.hu domain ugyanis 2018 óta foglalt: az eddigi munkaadójuk, az Index.hu Informatikai Zrt. a domain használója. Ugyanakkor  egy magánszemély a napokban jegyeztette be a legyenmasik.hu, leszmasik.hu és a nehallgassunk.hu domaineket.

Lapunk is foglalkozott az index-botránnyal, főleg annak gazdasági vetületével. Ebben a cikkben bemutattuk, hogy miért nem állja meg maradéktalanul a helyét a lap megreformálásának alátámasztásául a pénzügyi helyzetük, amely ugyan már nem annyira fényes, mint volt 5-6 évvel ezelőtt, de kétségbeejtőnek sem lehet nevezni. Ebben a videóban pedig a szakmai kérdéseket igyekeztünk körbejárni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG