3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Miután tavaly olcsó maradt.

Az ezüst mintegy ezer millió unciás világméretű kínálatától tavaly 35 millió unciával maradt el a kereslet, emiatt a szürke nemesfém átlagára unciánként 15,73 dollárt ért el, ami 8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek a szektort elemző Silver Institute előzetes adatai alapján. (1 uncia=31,1035 gramm)

A globális ezüstkínálat a 2017-es másfél százalékos csökkenés után tavaly enyhén, 0,3 százalékkal nőtt. Juhász Gergely szerint az emelkedés a javuló bányászati teljesítménynek köszönhető, amely két éves csökkenés után tavaly 1,6 százalékkal bővült.

Ezüstrudakból és ezüstérmékből 12,2 százalékkal kevesebb, 124,8 millió uncia kelt el tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Az új ezüstérmék iránti igényt 2018 első felében nyomás alatt tartotta, hogy a befektetők inkább a régebben kibocsátott, olcsóbb érméket vásárolták - hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.

Az ezüstékszerek és evőeszközök iránti kereslet 0,6 százalékkal, 252,9 millió unciára csökkent az elmúlt évben az előző évhez viszonyítva, ez alapvetően azzal magyarázható, hogy az indiaiak és a kínaiak kevesebb ezüstékszert vettek.

Az ezüst  ipari felhasználása 585,4 millió unciát tett ki tavaly, amely a szürke nemesfém iránti kereslet csaknem 60 százalékát adta 2018-ban, viszont 1,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A napkollektoros berendezéseket gyártók ezüst iránti keresletét a világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína szigorításai vetették vissza. Donald Trump behozatali korlátozásokat rendelt el, míg Peking a napelemes kiegészítők előállítására vezetett be szigorításokat. Az előző, 2017-es évhez képest a fényképészek is 3,4 százalékkal kevesebb, 39,5 millió uncia ezüstöt vásároltak 2018-ban. Ezzel szemben az elektronikai és az elektromos alkalmazásokhoz 2,8 százalékkal több, 249,6 millió unciányi szürke nemesfémet vettek.

Juhász Gergely az ezüstárfolyam idei emelkedését prognosztizálja, úgy véli, hogy a befektetők kereslete a jelenlegi alacsony szintről mindenképpen élénkülhet. A napkollektoripar is több szürke nemesfémre tarthat igényt, amennyiben nem mérgesedik el  Kína és az USA közötti kereskedelmi háború.

A Conclude Befektetési Zrt. fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG