2p
Megszületett az egyezség a munkaadói oldal és a tárca között.

 

Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

 

Az államtitkár elmondta, ezt a javaslatot teszik a kormány döntéséhez. A kabinet a következő napokban rendeletben hirdeti ki a minimálbér és a garantált bérminimum 2016. évi összegét.

Az 1,6 százalékos tervezett infláció mellett, a személyi jövedelemadó 1 százalékpontos csökkenését is figyelembe véve a minimálbérnél 5,6, a garantált bérminimumnál 5,7 százalékos reálbér emelkedés valósulhat meg. Ilyen mértékű reálnövekedés a kötelező legalacsonyabb béreknél 2002 óta nem volt - közölte Cseresnyés Péter.

Akik nem értettek egyet

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának egy tagja, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem ért egyet a tárgyalások során kialakult javaslatokkal, és nem vett részt az aláíráson. Így a konzultációs fórumon nem született megállapodás, a tagok döntő többsége írta alá az egyezséget. Részleteket itt olvashat >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság JD Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán JD Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött JD Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és JD Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Félmilliárd forinttal több jut a hungarikum pályázatokra
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 12:46
Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra – jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
Makro / Külgazdaság Főleg a marketingesek használják a mesterséges intelligenciát
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 15:15
A vállalati edukációban még jelentős tartalékok vannak.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter is beülne Orbán Viktor mellé a Védelmi Tanácsba
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 13:38
A Tisza Párt elnöke felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a fejleményekről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG