2p

Gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy kifulladt az oltási hajlandóság, ha az első Covid-oltásról van szó.

A beoltottak száma 6 404 348 fő, közülük 6 189 787 fő a második, 3 852 933 fő a harmadik, 274 965 fő már a negyedik oltását is felvette. Péntekhez képest 392-vel emelkedett az első oltást felvevők száma Magyarországon, ám ez csalóka első ránézésre, mivel az operatív törzs a hétvége összesített adatát közli. Vagyis péntek és vasárnap között, napi 130 eddig oltatlan magyar vette fel az első adag vakcinát a koronavírus ellen. Az alacsony szám már gyakorlatilag hetek óta megfigyelhető, így kijelenthető, hogy lényegében teljesen kifulladt az oltási hajlandóság az oltatlanok körében, ami nem túl meglepő, tekintve, hogy az ötödik hullám már jó ideje levonulóban van hazánkban.

Múlt hét péntek óta 4657 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 872 664 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elvégzett tesztek száma megközelíti a 30 ezret, vagyis a pozitivitási ráta viszonylag alacsonyan alakult, 16 százalékos volt a hétvégén.

Az elmúlt három napban elhunyt 60 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 781 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 1 731 816 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 95 067 főre csökkent. 1755 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 48-an vannak lélegeztetőgépen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG