1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Jó befektetés a németeknek a görög válság kezelésére nyújtott hitel - véli a volt görög pénzügyminiszter, a görög szocialista párt elnöke. Evangelosz Venizelosz emlékeztetett, hogy Németország a nullához közelítő kamattal jut forráshoz a tőkepiacon, jórészt éppen az euróövezeti válság miatt, a szinte ingyen kapott pénzt pedig jó néhány százalékos kamatra adja kölcsön Görögországnak.

A konzervatívokkal közösen kormányzó párt vezetője a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta: "a német adófizetők sokat profitálnak" abból, hogy a berlini vezetés részt vesz a görög államháztartás megszilárdítását célzó programokban. Németország a nullához közelítő kamattal jut forráshoz a tőkepiacon, jórészt éppen az euróövezeti válság következtében, a szinte ingyen kapott pénzt pedig jó néhány százalékos kamatra adja kölcsön Görögországnak. Németország így "az utóbbi két évben mintegy 400 millió eurót keresett rajtunk" - mondta Venizelosz a Der Spiegel hétvégén megjelent számában közölt interjúban.

A német pénzügyminisztérium adatai szerint a 2010 májusában összeállított első, 107 milliárd eurós görög mentőcsomagból Berlin mostanáig 15,17 milliárd euró kölcsönt nyújtott Athénnak, 3,423 és 4,528 százalék közötti kamatra. Ennek az ügyletnek a keretében Görögország 2011 végéig összesen 380 millió eurót utalt át Németországnak kamattörlesztés címén. Venizelosz 2011 júniusától az idén március közepéig volt pénzügyminiszter. Azért mondott le, hogy a PASZOK élére álljon a választási kampányban. Pártelnöknek március 19-én választották meg.

A politikus a Der Spiegelnek elmondta: a májusi országos választásokat követően felálló új kormánynak júniusig véglegesíteni kell a középtávú pénzügyi tervet. Ebben a szerkezeti reformokra és a privatizációra kell a hangsúlyt helyezni, hogy elkerülhető legyen a bérek és nyugdíjak további csökkentése. Újabb megszorításokra azonban az erőfeszítések ellenére is szükség lehet, hogy sikerüljön a második, 130 milliárd eurós nemzetközi hitelkerethez kapcsolódó megállapodásban foglalt feltételek teljesítése - mondta Venizelosz. Hozzátette: társadalmi támogatottság híján igen nehéz a fájdalmas reformok végrehajtása, egyes területeken pedig, mint például a privatizáció, fel kell gyorsítani a folyamatokat - mondta.

Arra a felvetésre, hogy miként lehet teljesíteni az idénre 11 milliárd eurós bevételt előirányzó privatizációs tervet, hangsúlyozta: tapasztalható előrelépés az ügyben, így például a DEPA gázszolgáltató állami tulajdonhányadának átvételére 17 pályázó jelentkezett. A reformok fő célja, hogy a görög államadósság 2015-től külső segítség nélkül is finanszírozható legyen, az államadósság pedig a hazai össztermék (GDP) arányában a jelenlegi 160 százalékot meghaladó szintről 120,5 százalékra csökkenjen. Elemzők szerint a júniusra kidolgozandó középtávú tervnek egy újabb, 14 milliárd eurós megszorító csomagot kell tartalmaznia ahhoz, hogy Görögország megkapja az EU-IMF-hitelcsomag esedékes részletét és ezzel elkerülje a fizetésképtelenséget. A témáról írt korábbi cikkünket itt találja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG