2p

A szerdai kormányülésen a védettségi igazolványokkal kapcsolatos döntés is született.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az aktuális járványhelyzet ismertetésével kezdte a Kormányinfót. Elmondta, a virológusok szerint az ötödik hullám csúcsánál járunk, lehet néhány nappal előtte, vagy már utána. Egy azonban biztos: legfeljebb néhány napon belül elérjük a csúcsát. Beigazolódott az is, amit a szakemberek jeleztek előre: amilyen gyorsan felfutott az omikron, az elvonulás is gyors lesz és beigazolódott a feltételezés, hogy gyorsabban, de enyhébben terjed ez a variáns.

Összhangban az európai enyhe szabályozásokkal, május 1-jéig érvényesek maradnak az oltási igazolások akkor is, ha csak két oltást kapott valaki - jelentette be Gulyás a kormány döntését.

A nemrég elfogadott szabályok szerint február 15-től harmadik oltáshoz kötötték volna a védettségi igazolványok érvényességét, ellenben az uniós szabályozás értelmében a második oltástól számított 270 napig érvényes az igazolvány.

Ezt a döntést azért változtatták meg, mert sem az uniós tagállamok, sem Brüsszel nem szigorított a védettségi igazolványokkal kapcsolatban, így a magyar állampolgárokra idehaza szigorúbb szabályok vonatkoztak volna, mint máshol. 

Bejelentették azt is, hogy Magyarország is részt vesz a Pfizer paxlovid nevű gyógyszer uniós beszerzésében. Hazánk 50 ezer kezelésre elegendő mennyiséget vesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG