2p
Már a katalánoknak is elege van a kilépési törekvésekből.
Ezrek gyűltek össze a katalán parlament körül 2017. október 27-én a szavazás eredményére várva. Fotó: EPA/Marta Perez

A katalánok mindössze 24 százaléka szeretné, ha a december 21-i helyi parlamenti választásokat követően folytatódna a függetlenségi folyamat - állapította meg a Metroscopia nevű közvélemény-kutató felmérésében.

A november 20-22 között 1800 ember megkérdezésével végzett vizsgálatban a válaszadók 71 százaléka amellett foglalt állást, hogy Katalónia maradjon Spanyolország része a választások után.

Nagyon szoros eredmény várható

A kutatás szerint - amelynek első részét vasárnap tették közzé - ha most lennének a választások, egyaránt 46-46 százalékos támogatást kapna a katalán politikai pártok két nagy blokkja, a függetlenséget támogató Katalán Köztársasági Baloldal (ERC), a Európai Katalán Demokrata Párt (PDeCAT) és Nép Egység (CUP), illetve az azt ellenző liberális Állampolgárok (Ciudadanos), a Katalán Szocialista Párt és a Néppárt (PP).

Érdekel, hogy hogyan jutottak a függetlenséget kereső katalánok az előrehozott választásig? Itt olvashatsz tovább a témáról a Privátbankár.hu-n! >>>

Előbbiek közösen ugyan több mandátumhoz jutnának a katalán törvényhozásban, de a 67 képviselői hely nem lenne elég a kormányzóképes többséghez, amelyhez 68 mandátum szükséges a 135 fős katalán parlamentben.

A Metroscopia felmérése 80 százalékot meghaladó választási részvételt jósol, amelyre még nem volt példa a katalán parlamenti választások történetében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
Imre Lőrinc | 2025. október 5. 06:14
Paradigmaváltás történhetett a Magyar Nemzeti Banknál, aminek a hazai fizetőeszköz az egyik legnagyobb nyertese. Ezer milliárd forintnyi forró pénz áramlott az elmúlt időszakban forintbefektetésekbe, a magyar deviza stabilitása pedig akár a 2026-os választásokig is kitarthat. A globális piacokon a kedélyek április óta valamelyest megnyugodtak, egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni. A lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon jártunk.
Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG