2p

Ismét áramszünetet jelentett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az orosz megszállás alatt álló ukrajnai zaporizzsjai atomerőműből szerdán.

Az Enerhoatom ukrán állami atomenergiaipari vállalat azt közölte, az orosz fél nem engedi be a területre a vészhelyzet esetén működésbe lépő aggregátorokhoz szükséges dízelolajat szállító járműveket. Az Enerhoatom Telegramon bejelentette, az orosz erők rakétatámadást intéztek az erőmű dnyiprói alállomása ellen, és ez okozta az áramszünetet. Az értesülést egyelőre nem erősítették meg.

Vlagyimir Rogov, a Moszkva-barát regionális katonai és polgári közigazgatás főtanácsának tagja az áramszünetet viszont az ukrán erők támadásának tulajdonította, ám kiemelte, hogy az aggregátorokat már beindították.

A zaporizzsjai atomerőmű békeidőben. Fotó: Enerhoatom
A zaporizzsjai atomerőmű békeidőben. Fotó: Enerhoatom

Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye orosz megszálló erők által kinevezett közigazgatási vezetője a Rosszija 24 orosz televíziós csatornának azt mondta, az erőmű - amely egyébként Európa legnagyobb atomerőműve - nincs veszélyben, „hideg” állapotban van, saját szükségleteit látja el. Ehhez minden felszerelés megvan, aggregátorok, üzemanyag, személyzet - tette hozzá.

Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója Twitteren közölte, hogy öt nap alatt ez már a második áramszünet a létesítményben, hozzátéve, hogy az erőműnek a vészhelyzetre tartalékolt aggregátorokra kell átállnia.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság EP-alelnök: „Magyarország elszalasztotta ezt az alkalmat”
Vámosi Ágoston | 2025. november 12. 19:55
Maratoni vitát tartott az Európai Parlament szerdán a következő hétéves pénzügyi költségvetésről. Az Európai Bizottság terve szerint a tagállamok szabadabb kezet kapnának, a Parlament azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy csökkenjen az agrártámogatások mértéke. Abban mindenki egyetért, hogy a védelmi költségvetést a többszörösére kell emelni, a Bizottság azonban nagymértékben támaszkodna a magántőkére. Szerdán a magyar jogállamiság gyengülése, és annak következményei is szóba kerültek a Parlamentben.
Makro / Külgazdaság Nem repülőrajttal indul a választási év, de az egy helyben toporgásnak is vége
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 19:16
Jövőre sem várható gazdasági szárnyalás, de úgy tűnik, hogy a magyar GDP elmozdulhat a nullával kezdődő növekedési tartományból. Az MBH Bank jövő évi előrejelzését a BÉT50 konferencia keretében ismerhettük meg.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán?
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:37
Az ukrán elnök szerint óriási az orosz bevételveszteség.
Makro / Külgazdaság Élő adás az MNB volt elnökével – kövesse velünk!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:15
Simor András fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Egy fizetés már nem elég a megélhetésre? Baj van Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:21
Aggasztó horvát statisztika jelent meg.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály alig győzte dicsérni a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:22
Szerinte a magyar tőkepiac immár egy folyamatosan változó világgazdasági környezethez is képes volt hatékonyan alkalmazkodni.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 10:49
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Mitől is véd Trump pajzsa? Ma délután Simor Andrással beszélgetünk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:43
A volt jegybankelnök, közgazdász 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire. Hangoljon a Klasszis Média YouTube-csatornájára!
Makro / Külgazdaság Ezen is múlhat Putyin békeszándéka? Oroszország egyik legnagyobb partnere irányt vált
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 05:58
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb, a magyar közéleti, politikai diskurzust is meghatározó bejelentése Donald Trumphoz és az új, vezető orosz energiavállalatokat célzó amerikai szankciókhoz kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedései, ha nem is kényszeríthetik térdre Oroszországot, de jelentős ütést vihetnek be az agresszornak, amely egyik legfontosabb vásárlóját, Indiát is kezdi elveszíteni.
Makro / Külgazdaság Komoly bajban a német gazdaság?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 13:02
A feldolgozóiparban különösen sötéten látják a helyzetet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG