2p

Legalább 15-en meghaltak és több mint 400-an megsérültek az amerikai földtani intézet (USGS) mérése szerint 6,7-es erősségű földrengésben, mely Ecuador délnyugati partvidékét rázta meg helyi idő szerint szombaton - írta a BBC hírportálja vasárnap.

A földmozgás epicentruma Guayas tartományban volt, Ecuador második legnagyobb városától, a hárommillió lakosú Guayaquil várostól 80 kilométerre délre.

Guayaquilban és környékén a pánikba esett emberek kiszaladtak az utcákra. Több ház részben beomlott, sok épület fala megrepedt.

A hivatalos adatok szerint El Oro tartományt sújtotta leginkább a katasztrófa, 12-en haltak meg.

A földmozgás Peru északi részén is érezhető volt, a határmenti Tumbes tartományban meghalt egy 14 éves lány, amikor összedőlt a házuk.

Ecuadorban többek között Machala és Cuenca városok épületeiben és járműveiben keletkeztek károk. Az ország elnöke, Guillermo Lasso arra kérte a lakosokat, hogy őrizzék meg a nyugalmukat, míg a hatóságok felbecsülik a károkat.

Lasso meglátogatta Machala kórházát, találkozott a sérültek közül néhánnyal.

A hatóságok közlése alapján a földcsuszamlások számos utat elzártak, a lakóházak mellett oktatási és egészségügyi intézmények épületei is megsérültek.

Földrengés az ecuadori Cuencában 2023. március 18-án. Fotó: EPA/ROBERT PUGLLA
Földrengés az ecuadori Cuencában 2023. március 18-án. Fotó: EPA/ROBERT PUGLLA

Az Azuay tartománybeli Cuencában egy ember meghalt, amikor autójára fal omlott, az El Oro tartománybeli Jambelí szigetén hárman vesztették életüket, amikor egy biztonsági kamera tornya dőlt össze.

A földrengés több más ecuadori városban - Manabíban, Mantában -, valamint a fővárosban, Quitóban is érezhető volt.

A szombati volt a legnagyobb erejű földrengés Ecuadorban 2016 óta, amikor csaknem hétszáz ember halt meg, a sérültek száma több ezer volt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG