2p

Pedig a foglalkoztatottak száma is közel ennyivel nőtt.

2024 júniusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest lényegében nem változott, 4 millió 768 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 210 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt.

  • A 2024. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma kismértékben (mintavételi hibahatáron belül), 2 millió 501 ezer főre csökkent, míg a nők esetében 27 ezerrel, 2 millió 244 ezer főre bővült.
  • A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 579 ezer fő dolgozott, 29 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Míg a külföldön dolgozók létszáma kisebb (mintavételi hibahatáron belüli) mértékben, 106 ezer főre nőtt, addig a közfoglalkoztatottak létszáma 12 ezerrel, 60 ezer főre csökkent.

  • A 15–64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,3 százalékponttal, 75,1 százalékra bővült. A ráta a férfiak esetében változatlan, 79,0 százalék maradt, míg a nőknél 0,7 százalékponttal, 71,2 százalékra emelkedett.
  • A 2024. április–júniusi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 23 ezer fővel, 215 ezer főre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,3 százalékra nőtt.

Így alakult a munkanélküliek száma az elmúlt időszakban
Így alakult a munkanélküliek száma az elmúlt időszakban
Fotó: KSH

  • A férfiaknál a munkanélküliek száma 114 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,4 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 101 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,5 százalékponttal, 4,3 százalékra növekedett.
  • A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
  • A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. június végén az egy évvel korábbihoz képest 0,6 százalékkal, 223 ezer főre csökkent.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG