2p

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott - derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött az életrajzírójának, és amelynek tartalmát pénteken megjelent számában ismertette a Focus című német hetilap.

A Peter Seewaldnak tavaly október végén elküldött levelében XVI. Benedek felfedte, hogy a 2005. augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó után álmatlanság kezdte gyötörni. Orvosa erős gyógyszereket írt fel neki, amelyek kezdetben ki is fejtették a kívánt hatást, de ezek az altatószerek aztán idővel elérték határaikat, és egyre kevésbé tudták garantálni, hogy ő pápaként képes legyen "rendelkezésre állni".

2012 márciusában mexikói és kubai látogatása során még balesetet is okozott az altatók használata. XVI. Benedek beszámolója szerint a vizit első éjszakája után reggel azt vette észre, hogy véres a zsebkendője. Minden bizonnyal nekiütközhetett valaminek a fürdőszobában, és elesett. Szerencsére egy orvos meg tudta oldani, hogy ne látszódjanak a sérülései. Ezt követően csökkentették a pápa által szedett altatók adagját, és azt javasolták neki, hogy a jövőben külföldi látogatásai során csak a délelőtti órákban vállaljon nyilvános szereplést - állt a levélben.

XVI. Benedek pápa az olaszországi Vigevanóban 2007. április 21-én.  Fotó: Depositphotos
XVI. Benedek pápa az olaszországi Vigevanóban 2007. április 21-én. Fotó: Depositphotos

XVI. Benedek beszámolt róla: ekkor már tudta, hogy ezek az orvosi korlátozások csak rövid ideig tarthatók fenn számára, és ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy 2013 februárjában lemondjon. Hozzátette azt is, úgy érezte, hogy a néhány hónappal később esedékes riói katolikus ifjúsági világtalálkozóval már képtelen lenne megbirkózni, ezért úgy döntött, időben visszavonul, hogy utódja részt tudjon venni a brazíliai eseményen.

A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született XVI. Benedek pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről. Ismert volt, hogy visszavonulása hátterében egészségügyi okok álltak, de a súlyos alvászavarairól mindeddig nem lehetett tudni. A nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, december 31-én hunyt el.

(MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 11:21
A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
Makro / Külgazdaság Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
Privátbankár.hu | 2025. december 28. 10:31
Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230-240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
Litván Dániel | 2025. december 28. 07:31
Magyar Péter, Magyar Péter, Magyar Péter, Trump, Magyar Péter. És persze Orbán Viktor is ott van a háttérben a Klasszis Podcast legtöbb nézőt vonzó adásainak sorában. De nagyon mást mondott Pogátsa Zoltán, Somogyi Zoltán, Puzsér Róbert, Yaro Patrice vagy éppen Nagy Attila Tibor. 
Makro / Külgazdaság Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 16:28
Orbán Viktor és Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök telefonon egyeztettek szombaton – azt nem tudni, hogy a NIS felvásárlása is szóba került-e.
Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG