2p

Az államtitkár szerint ez a döntés egyben hitvallás is.

Az Országgyűlés visszavonta Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Az Országgyűlés 133 igen, 37 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett – kivételes eljárásban – elfogadta az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfogadott Megállapodás felmondásának visszavonásáról szóló törvényt.

Magyar Péter is megtapsolta az eredményt a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépési szándék visszavonásának szavazásán az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. május 27-én.
Magyar Péter is megtapsolta az eredményt a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépési szándék visszavonásának szavazásán az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. május 27-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Görög Márta igazságügyi miniszter által jegyzett jogszabály rögzíti: a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, valamint az emberi jogok védelme érdekében feltétlenül szükséges a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása egy nemzetközi bírói fórumon. Ennek érdekében szükséges fenntartani Magyarország részvételét a Nemzetközi Büntetőbíróság Statútumában.

Ezzel hatályát veszti a büntetőbíróságból történő kilépéséről szóló 2025-ös törvény.

Az indoklás szerint az előterjesztés nem csupán egy korábbi, a nemzetközi közösség értékrendjével ellentétes döntés visszavonása, hanem hitvallás is amellett, hogy az igazságosság, az emberi méltóság és a nemzetközi együttműködés értékei Magyarország számára továbbra is iránytűként szolgálnak.

Bódis Péter, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a parlamenti vitában azt mondta: a törvényjavaslat rövid, egyértelmű, és a nemzetközi büntetőbíróság szervezetében való maradást szolgálja. Nem véletlenül volt Magyarország az alapító 127 állam egyike – jegyezte meg.

Hozzátette: a törvényjavaslat elfogadásával Magyarország kifejezi, hogy elítéli a nemzetközi közösség egészét érintő legsúlyosabb bűncselekményeket, emellett lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország továbbra is a nemzetközi közösség tagja maradjon.

(via MTI)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG