1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Magyarország szempontjából negatív hatásúnak nevezte az IMF/EU-tárgyalások késedelmét hétfői értékelésében a Moody's Investors Service. A hír nyomán a forint szerényen gyengült, az euró egy forinttal, 293 forint környékére ment fel, a részvénypiac keresi az irányt. Egyre több londoni elemző véli úgy, hogy az IMF-megállapodás már csak a harmadik negyedévben várható.

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportjának illetékes londoni alelnöke és térségi elemzője, Alpona Banerji a cég által befektetők számára összeállított heti globális áttekintésben úgy fogalmazott, hogy a "Magyarország és az Európai Bizottság közötti elhúzódó, immár harmadik hónapja tartó patthelyzet" késlelteti a tárgyalások megkezdését az „igencsak szükséges" IMF/EU-támogatási csomagról, és ez adósmegítélési szempontból negatív.

A legmagasabb a hiteligényünk Közép- és Kelet-Európában

Jóllehet az Európai Bizottság nem jelezte kifejezetten, hogy a jövőbeni pénzügyi támogatás függ-e a felmerült vitás kérdések némelyikének vagy mindegyikének megoldásától, az e kérdésekben fennálló, folytatódó nézeteltérések Magyarország és az EU között azonban mégis az IMF és az EU pénzügyi támogatási csomagjáról szóló tárgyalások késedelmét okozzák. A Moody's a hétfői helyzetértékelésben közölte, becslése szerint Magyarország bruttó idei hiteligénye a hazai össztermék (GDP) 16 százaléka lesz, ami a legmagasabb Közép- és Kelet-Európában, és támogatási program hiányában a külső hitelfinanszírozás kihívást jelenthet.

Rövid időn belül ez a második hasonló állásfoglalás a Moody's részéről. A cég - amely befektetési szint alatti, "Ba1"-es osztályzattal és leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással tartja nyilván a magyar államadósságot - február végén az uniós kohéziós juttatások részleges felfüggesztésének kilátásba helyezését minősítette ugyancsak negatívnak Magyarország mint szuverén adós szempontjából. A londoni elemzői közösségben most már általános az a vélekedés, hogy nyár előtt nem várható egyezség Magyarország és az IMF, illetve az EU között az új hitelprogramról.

A legjobb esetben is csak a harmadik negyedévben?

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piaci elemzőstábja - amely eddig a legderűlátóbbak között volt a megállapodás időpontjával kapcsolatban a nagy londoni házak körében - befektetőknek összeállított legújabb helyzetértékelésében azt jósolta, hogy a megállapodás időpontja most már valószínűsíthetően májusra-júniusra tolódik ki. A Morgan Stanley elemzői közölték: ez az előrejelzésük arra a feltételezésükre épül, hogy az összes felmerült vitás kérdést rendezni kell még a hitelkeretről szóló hivatalos tárgyalások megkezdése előtt.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek minap összeállított áttekintésükben megerősítették azt a várakozásukat, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások nehezek és időigényesek lesznek, és több tárgyalási fordulóra lesz szükség a megállapodásig. A Barclays ennek alapján jelenleg azzal számol, hogy "a legjobb esetben" az idei harmadik negyedévben kezdődhet az IMF/EU-program végrehajtása.

Egyik sem megoldhatatlan, de egyik sem oldható meg gyorsan

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai, akik a minap Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról Londonban ismertetett beszámolójukban úgy ítélték meg, hogy Magyarország halad ugyan az előfeltételekről szóló tárgyalásokkal, de lassan. A cég londoni elemzői úgy vélekedtek, hogy ez az előkészítő szakasz még egy további hónapot vehet igénybe, és a programról szóló hivatalos tárgyalások ezután kezdődhetnek.

A Bank of America-Merrill Lynch londoni stábja szerint a felmerült nézeteltérések egyike sem megoldhatatlan, ugyanakkor a vitás kérdések egyike sem tűnik gyorsan megoldhatónak. Mindezek alapján a ház londoni felzárkózó piaci elemzői úgy értékelték, az idei második negyedév végére még mindig elérhető ugyan a megállapodás az IMF/EU-hitelprogramról, de megvan a kockázata a késésnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vlagyimir Putyin még egyáltalán nem dörzsölheti a markát olajbevételei miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:00
A Reuters keddi számításai szerint az orosz szövetségi költségvetés olaj- és gázadóiból származó bevételei márciusban várhatóan 52 százalékkal, 520 milliárd rubelre – 6,4 milliárd dollárra – csökkennek a 2025-ös év azonos hónapjához képest a gyengébb olajárak és az erősebb rubel miatt.
Makro / Külgazdaság Dobogón volt tavaly a magyar infláció az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:40
Az Eurostat legújabb adatai európai kitekintésben azt mutatják, hogy hazánkban Horvátországgal megegyező értékkel a harmadik legmagasabb volt az éves átlagos infláció 2025-ben – mutat rá a GKI.
Makro / Külgazdaság Szörnyű katasztrófát okozhat az iráni háború – figyelmeztet az ENSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 16:00
Tízmilliók éhezhetnek majd, ha a nyárig elhúzódik a háború – írja a Világélelmezési Program (WFP) elemzésében.
Makro / Külgazdaság Török Gábor: az állás a valóságban szorosabb lehet, bejöhet a Fidesz kampánya
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:36
Minimális esélyt ad a Tisza kétharmados győzelmének a politológus, a győzelemre is csak kicsit tartja esélyesebbnek Magyar Péteréket.
Makro / Külgazdaság Szerdától még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:04
Tovább nőnek a piaci árak, lassan literenként száz forintot lehet spórolni a védett áras gázolajjal.
Makro / Külgazdaság 2,3 millió magyar revolutos élete változik meg
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:41
Kell félteni az ingyenes átutalásokat? Fiókteleppel és „rendes” magyar bankszámlákkal újit a cég.
Makro / Külgazdaság Ön is szívhatja a fogát a Hormuzi-szoros lezárása miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 11:22
A fontos szállítási útvonal lezárásának hatásait Magyarországon is érezni.
Makro / Külgazdaság Nagy változások jönnek a BUX indexben
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:56
Három részvény be, egy ki. Az MBH Banknak is nagy lépés ez.
Makro / Külgazdaság Gyorsan elkapkodták a Demján Sándor Program szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt keretét
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 10:26
Ezután is elérhetők azonban az EXIM további konstrukciói.
Makro / Külgazdaság Így készülhetünk az orosz gáz utáni időkre? Szépen összejöttek az állami tízmilliók
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:54
Már 70 milliárd felett jár a maximum tízmillió forintos felújítási programban igényelt támogatások összege.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG