2p

 

Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter bejelentette: a tárca megvizsgálja, hogy "a szövetségi kormánynak van-e egyáltalán jogi lehetősége megvédeni a kisbefektetőket a negatív kamatoktól". Ez az elemzés bonyolult és hosszadalmas - mondta a miniszter.

A szociáldemokrata (SPD) politikus Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök, a koalíciós társ Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőjének javaslatára reagál a vizsgálattal. Szerinte törvényt kell alkotni arról, hogy a bankok nem sújthatják negatív kamattal a 100 ezer euró (32,5 millió forint) alatti betéteket.

Olaf Scholz a Funke médiacsoport lapjai közös szerkesztőségének adott nyilatkozatában hangsúlyozta: nem találja "jó ötletnek", hogy a bankok "büntetőkamatot vetnek ki a folyószámlákon vagy megtakarítási számlákon tartott eszközökre", és örömmel tölti el, hogy Markus Söder egyetért vele.

A Süddeutsche Zeitung című lap a CSU és az SPD közötti ritka egyetértéssel kapcsolatban csütörtöki számában rámutatott, hogy az euróövezeti pénzintézeteknek 2014 júniusa óta kell fizetniük, ha az Európai Központi Banknál (EKB) helyeznek el pénzt. Az EKB 0,4 százalékos  negatív kamatot számol fel ezért. Az euróövezeti bankoknak eddig évente 7,5 milliárd euróba került, hogy az EKB-nál "parkoltatják" szabad forrásaikat.

A teher nagyjából egyharmada a németországi bankokat sújtja, azért is, mert a németek az alacsony kamatok ellenére továbbra is jelentős összegeket tartanak bankbetétben magasabb hozamot ígérő megtakarítási formák, például részvényalapok helyett.

Azonban a nagyjából 1200 németországi bank és takarékszövetkezet közül csupán 115 alkalmaz negatív kamatot, és mindössze 30 hárítja át lakossági ügyfelekre is az EKB-nál fizetendő 0,4 százalékos büntetőkamatot, de csak 100 ezer euró felett.

A Süddeutsche Zeitungnak szakmabeliek elmondták, hogy nemigen várható változás, a bankok továbbra sem terhelik majd negatív kamattal a kisebb összegű megtakarításokat, mert nem akarják elriasztani ügyfeleiket vagy rontani arculatukat. Inkább az egyéb költségek, például a számlavezetési díj emelésére lehet számítani.

Mindennek alapján a negatív kamat alkalmazásának törvényi korlátozása "színtiszta populizmus" - értékelte a javaslatot Marcel Fratzscher, a berlini DIW gazdaságkutató intézet (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) vezetője a Süddeutsche Zeitung összeállítása szerint.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG