4p

Több ukrán repülőt lelőttek az oroszok.

Kölcsönösen hadisikrekről számoltak be a hadban álló felek, ahogy eddig mindig, amióta tart a háború. Az oroszok a kelet-ukrajnai fronton, az ukránok a déli Herszon környékén a Dnyeper folyónál tudtak előre nyomulni.

Nagyon nehéz lesz eljutniuk az ukránoknak a Krímhez. Fotó: Depositphotos
Nagyon nehéz lesz eljutniuk az ukránoknak a Krímhez. Fotó: Depositphotos

  • Az ukrán csapatok "sikeres hadműveletek sorozatát" hajtották végre a Dnyeper folyó baloldali, keleti partján, a Herszoni terület oroszok által megszállt részén, és több hídfőállást hoztak létre - közölte pénteken a kijevi hadsereg. A Dnyeperen való átkelés és a nehéz haditechnikai eszközök és utánpótlás átszállítása lehetővé tenné az ukrán csapatok számára, hogy új támadási vonalat nyissanak délen, a legközvetlenebb szárazföldi útvonalon az Oroszország által 2014-ben elfoglalt és annektált Krím felé. Mind Oroszország, mind Ukrajna azt állítja, hogy a térségben folytatott hadműveletek során súlyos veszteségeket okoztak a másik félnek.
  • Megsemmisítette az orosz légierő Donyeck közelében az ukrán hadsereg egyik vezetési pontját, amelyben több dandár parancsnoki állománya tartózkodott - jelentette ki Jan Gagin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója pénteken a TASZSZ hírügynökségnek.
  • Az orosz védelmi minisztérium pénteken kiadott heti hadijelentése szerint az orosz hadsereg a november 11-17. közötti időszakban precíziós fegyverekkel és drónokkal 24 csoportos csapást hajtott végre, egyebek között a Liman és Hortica operatív-taktikai csoport előretolt parancsnoki állásaira és szállásaira, valamint az Azov és a Jobboldali Szektor fegyveres alakulatainak ideiglenes telepítési helyeire. Emellett megsemmisültek lőszer-, fegyver- és üzemanyagraktárak, repülőtéri infrastruktúrák, valamint mesterlövészek és mérnökök kiképzőközpontjai is.
  • A tárca szerint az orosz erőknek a hét folyamán a kupjanszki és a dél-donyecki frontszakaszon sikerült előnyösebb állásokat elfoglalniuk, miközben 87 támadást vertek vissza, köztük Kupjanszknál 26-ot, Limannál pedig 23-at. A harcban elesett és megsebesült ukrán katonák számát az összesítés több mint 5100 főben adta meg. Az ukrán fél több mint 1810 főt veszített a Donyeck környékén vívott harcokban, és több mint 460-at Herszonban, a Dnyeperen való átkelési kísérletek közben. A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett három MiG-29-es repülőgépet, hat harckocsit, 36 páncélozott harcjárművet, 22 HIMARS-rakétát és 198 drónt.
  • Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek a helyi hatóságok pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. Az orosz légvédelem Szevasztopol légterében két Neptun rakétát, a Herszon megyei Csaplinkánál két Storm Shadow manőverező repülőgépet, Szmolenszk megye felett három, Belgorod megye felett pedig egy ukrán harci drónt fogott el a nap folyamán.
  • Hollandia jövőre több mint kétmilliárd eurót különít el Ukrajna támogatására - közölte pénteken Kajsa Ollongren ügyvivő védelmi miniszter. A keret túlnyomó többségét a holland kormány az Oroszország elleni háborúban védekező ország katonai támogatására szánja, de a helyreállításra, az újjáépítésre és a kiberbiztonságra is elkülönítenek összegeket. Az ügyvivő kormány szerint Ukrajnának nagy szüksége van lőszerre és a már meglévő fegyverarzenáljának karbantartására. Hollandia egyebek között azt szeretné, ha a pénzzel segítenék Ukrajna légvédelmének megerősítését, hogy az ország továbbra is meg tudja védeni magát az orosz támadásokkal szemben. Augusztusban Hollandia ígértet tett Kijevnek, hogy az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek. Néhányat azonban még visszatart az ukrán pilóták kiképzésének céljából.
  • David Cameron brit külügyminiszter a Fekete-tenger biztonságáról és a két ország közötti kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett Maia Sandu moldovai elnökkel. Cameron csütörtökön érkezett a moldovai fővárosba kétnapos ukrajnai látogatása után, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt, és a moldovai határ menti Odeszába is ellátogatott. A brit külügyi tárca élére hétfőn kinevezett Cameron a londoni vezetés támogatásáról biztosította Ukrajnát, amely immár 21 hónapja háborúban áll Oroszországgal. "Köszönetemet fejeztem ki Ukrajna brit támogatásáért, amely kulcsfontosságú Moldova biztonsága, valamint Európa stabilitása és fellendülése szempontjából is" - közölte Sandu az X-en. 

    
(Interfax Ukraine, UNN/MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG