3p
Végül megszavazták az EU által is vitatott lengyel törvényeket.

Többórás éles vita után megszavazta pénteken a lengyel alsóház, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság párt van többségben, az Andrzej Duda államfő által előterjesztett, Brüsszel és a Velencei Bizottság által előzetesen kifogásolt két bírósági törvényt.

A vitát kavart törvények

Az első, a legfelsőbb bíróságról szóló jogszabály mellett a 460 fős szejmben a PiS jelenlévő 233 képviselőjén kívül 6 független honatya is szavazott, 171 ellenzéki képviselő viszont ellenezte ezt, az ellenzéki Kukiz´15 tömörülés 21 jelenlévő tagja tartózkodott.

A jogszabály egyik előírása alapján 70 évesről 65 évesre - a jelenleg érvényes korhatárra - csökkentenék a bírák nyugdíjkorát. A szolgálati idő meghosszabbításáról kérésükre az államfő dönthetne. A legfelsőbb bírósági tagok nyugdíjazása az egyik fő pontja volt az Európai Bizottság kifogásainak a lengyel igazságügyi reformról.

A törvény olyan hatáskörrel is megbízná a legfelsőbb bíróságot, hogy úgynevezett „rendkívüli panaszok” nyomán fellebbezési eljárásban vizsgálhassa felül az alacsonyabb szintű törvényszékek ítéleteit, akár 20 évet visszamenően is.

A legfelsőbb bíróság jelenleg is a legfelsőbb fellebbviteli szintet jelenti, nem hoz azonban érdemi ítéleteket, csupán az alacsonyabb szintű ítélőszékeknek küldi vissza az ügyeket újbóli megtárgyalásra.

A rendkívüli panaszokról az újonnan kinevezendő nem hivatásos bírák (ülnökök) is döntenének. Az ülnökök az újonnan létrehozandó fegyelmi kamarába is bekerülnének, mely az igazságügyi dolgozók által elkövetett bűnügyi, erkölcsi kihágásokkal foglalkozna.

A szejm pénteki napirendjén szerepelt a lengyel bírósági reformot szintén előkészítő másik törvény zárószavazása is, az említett jogszabály az országos igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) szól.

Heves vita

E törvény szerint a 25 tagú KRS  15 bírótagját az alsóház választaná meg, mégpedig egy olyan listából, amelyet a parlament igazságügyi bizottsága a bírói csoportosulások javaslatai alapján állítja össze, és minden parlamenti frakció legalább egy jelöltje szerepel rajta. A KRS bírótagjait az első fordulóban háromötödös többséggel, eredménytelen szavazás esetén a második fordulóban abszolút többséggel választanák.

A heves, az ellenzék részéről a "diktatúra!" bekiabálásokkal is kísért parlamenti vitát követő zárószavazáson a  jogszabály mellett a PiS jelenlévő 232 képviselőjén kívül öt független honatya is voksolt, 166 ellenzéki képviselő viszont ellenezte ezt, 22-en - többségükben a Kukiz´15 képviselői - itt is tartózkodtak.

A vita során az ellenzéki padokból az a kérdés is elhangzott, hogy a Velencei Bizottság éppen pénteken hozott, a két törvényre is vonatkozó bíráló véleményét figyelembe veszik-e a PiS képviselői. A kormánypárt nevében megszólaló Dominik Tarczynski  erre leszögezte: a Velencei Bizottság egy tanácsadó testület, a nem kötelező erejű véleményét meghallgatják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG