2p

A 2020-ban tapasztalt visszaesés után most újból az emelkedés a jellemző.

Tavaly mintegy 881 200 menedékkérő nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ami az előző év 537 400-et is meghaladó adataihoz képest 64 százalékos emelkedést jelent - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A jelentés szerint a 2020-ban tapasztalt jelentős visszaesés (417 100) után a menedékkérelmek száma két egymást követő évben emelkedett, de még mindig nem éri el a szíriai háborúval kapcsolatos, 2015-ben és 2016-ban regisztrált csúcsértékeket, amikor több mint 1 millió kérelmezőt fogadtak az illetékes tagállami hatóságok mindkét évben.

Egy kiskorú migránsokkal tömött csónak úton Ceuta felé 2021. május 19-én. Fotó: EPA/Brais Lorenzo
Egy kiskorú migránsokkal tömött csónak úton Ceuta felé 2021. május 19-én. Fotó: EPA/Brais Lorenzo

Kik jönnek, és hová?

A kérelmezők legnagyobb csoportját tavaly - ahogy 2013 óta minden évben -, a szíriai állampolgárok (131 970) alkották, akiket az afgán (113 495), majd a venezuelai (50 050), a török (49 720) és a kolumbiai (42 420) állampolgárok követtek.

Tavaly a legtöbb nemzetközi védelem iránti kérelmet Németország (217 735), majd Franciaország (137 510), Spanyolország (116 135), Ausztria (106 380) és Olaszország (77 200) hatóságaihoz nyújtották be.

Az EU egészében egymillió lakosra 1973 első alkalommal menedéket kérő jutott 2022-ben. Az EU tagországai közül az első alkalommal menedéket kérelmezők aránya Cipruson volt a legmagasabb, ahol egymillió lakosra 23 864 kérelmező jutott tavaly. Ciprust Ausztria (11 848) és Luxemburg (3711) követte. Ezzel szemben a legalacsonyabb arányt (5) Magyarországon figyelték meg, majd Szlovákiában (92) és Csehországban (127).

Több mint 4,3 millió ukrán

Oroszország Ukrajna elleni háborúját követően az unió által biztosított átmeneti védelemben tavaly mintegy 4 331 200-an részesültnek - derült ki az Eurostat jelentéséből. Az ideiglenes uniós védelem hozzáférést biztosít egyebek mellett az egészségügyi ellátáshoz, a munkaerőpiachoz és az állami oktatáshoz. Emellett uniós tartózkodást biztosít az Ukrajnából menekültek számára anélkül, hogy menekültügyi eljáráson kellene átesniük.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG