3p
Több "kötelező" év végi programot is kihagyott a 90 éves Erzsébet királynő - azt mondják, nincs komoly baja, bár ha lenne se mondanák el.
II. Erzsébet 2016. novemberében. Fotó: EPA / Andy Rain

Nem volt jelen a brit uralkodó a királyi család hagyományos újévi templomlátogatásán, mivel még mindig lábadozik karácsony előtt rátört heveny megfázásából.

II. Erzsébet királynő, aki az idén ünnepli 91. születésnapját, az évtizedekre visszanyúló hagyománynak megfelelően Sandringham kastélyában tölti a karácsonyi és újévi ünnepi időszakot 96. életévében járó férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában.

Több programot is kihagyott a királynő

December végén már az is komoly feltűnést keltett, hogy az idős királyi házaspár a tervezettnél egy nappal később tudott csak elindulni Londonból a kelet-angliai Norfolk megyében lévő téli rezidenciára, és a szokásoktól eltérően nem vonattal, hanem helikopterrel utazott. Az udvar akkori szűkszavú tájékoztatása szerint ennek az volt az oka, hogy mindkettőjüket erős nátha gyötörte.

A királyi család tagjai karácsony napján hagyományosan meglátogatták a sandringhami kastélyhoz közeli kis anglikán templomot, ahol mindig több százan gyűlnek össze üdvözlésükre, de a királynő ezen az eseményen sem vett részt, és a Buckingham-palota - a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - már a vasárnapi újévi szertartás kezdete előtt tudatta, hogy az uralkodó ezúttal sem lesz jelen, mivel még mindig lábadozik erős megfázásából. A királyi házaspár 1988 óta minden évben a sandringhami rezidencián tölti az év végét, és eddig nem fordult elő, hogy II. Erzsébet királynő az ünnepek alatt ne jelent  volna meg a nyilvánosság előtt.

Azt mondják, nem komoly

A házaspár az idén ünnepli házasságkötésének 70., egyben II. Erzsébet királynő trónra lépésének 65. évfordulóját. Mindkét évforduló példa nélküli az angol-brit monarchia 1200 éves történetében.

A BBC vasárnap idézett udvari forrásai szerint mindazonáltal a királynőt nem köti ágyhoz betegsége, az újévi templomlátogatás lemondása csak elővigyázatossági jellegű döntés, és egészségi állapota nem ad okot aggodalomra. Férje, Fülöp herceg már karácsony előtt meggyógyult, és részt is vett az év végi ünnepi eseményeken.

Nem verik nagydobra, ha baj van

Az udvar a törvényerejű szokásjognak megfelelően a szükséges minimumon túl soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi problémáiról. A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.

Teáznak majd Trumppal?

A brit uralkodó állítólag idén állami látogatásra hívná Donald Trumpot, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő következő elnökét - protokoll szerint évente legfeljebb két külföldi államfő részesülhet ilyen meghívásban. A brit-amerikai kapcsolatok hátteréről itt írtunk bővebben >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG