3p

A luxemburgi helyzet is romlik, itt nem a delta, hanem a gamma variáns terjed jobban.

Továbbra is növekvő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma a Benelux-országokban, Belgiumban egy hét alatt 76 százalékkal, Hollandiában 124 százalékkal regisztráltak több fertőzöttet a hét folyamán, mint a korábbi hétnapos időszakban, Luxemburgban pedig újabb halálos áldozata van a járványnak.

A belga közegészségügyi intézet vasárnap közzétett adatai szerint az új fertőzések napi átlaga továbbra is meredeken emelkedik az országban. Az elmúlt hét során naponta átlagosan 1231 új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel, ez 76 százalékkal több az előző héten jelentett adatokhoz képest. Ugyanebben az időszakban azonban 42 százalékkal csökkent a Covid-19 betegség szövődményeiben elhunytak száma.

A hét folyamán 21 százalékkal emelkedett a kórházba szállított betegek száma. Jelenleg 239 embert kezelnek kórházban, közülük 81 beteg fekszik intenzív osztályon. Belgiumban a héten napi átlagban közel 63 200 koronavírus-tesztet végeztek, 2,1 százalékos pozitivitási arány mellett. A járvány kezdete óta 1 103 413 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 25 209-en haltak meg a betegség szövődményeiben Belgiumban.

Az illetékes holland közegészségügyi hatóság vasárnapi tájékoztatása szerint az országban július vége óta ismét töretlenül emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 10 247 új esetet regisztráltak, míg közel húsz napja az új fertőzésszám alig érte el a 600-at.

Az új esetek napi átlagos száma a vasárnapi adattal közel megegyezik, azonban 124 százalékkal haladja meg az előző hétnapos időszak átlagát. Az új koronavírus-tesztek mintegy 14 százaléka pozitív. A holland kórházakban koronavírussal ápoltak száma 51 százalékkal, 311-re emelkedett egy hét alatt, 76 beteget intenzív osztályon kezelnek. A járvány kezdete óta 1 826 824 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, közülük 18 061-en haltak meg.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint újabb áldozata van a koronavírus-járványnak, ezzel a nagyhercegségben 820-an haltak meg a vírus okozta szövődményekben.

A gamma variáns, a vírus brazil mutánsa több fertőzést okoz az országban, mint az indiai variáns, a múlt héten kiszűrt új fertőzések 72 százalékát tette ki. A hét folyamán 828 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba, öt százalékkal többet mint az előző héten. Az új fertőzöttek átlagos életkora a múlt heti 28,9-ról 27,9-re csökkent. A járvány kezdete óta 72 759 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal Luxemburgban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG