1p
Jól fog mutatni a kisvasút mellett.

Jövő hétfőn partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze a felcsútiakat a polgármester, Mészáros László. A település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása kerül terítékre. A tervek szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani turisztikai szolgáltatásokkal - írja az Mfor.hu.

A lakossági fórumra készített dokumentáció szerint a tározó funkcióját bővíteni szeretnék csónakázási lehetőséggel, de emellett

"a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. sz. főút melletti parkolóval, illetve ott felépítendő étteremmel, sportpályával."

A terv készítői úgy vélik, mindezen funkciók szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, illetve közelmúltban "példaszerűen felújított állomásépülethez".

Hogy a fejlesztések milyen forrásból fognak majd megvalósulni és mikor, arról egyelőre nincs információ.

(Mfor.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:49
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
Makro / Külgazdaság Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 15:06
Csak az eredetileg is állami vagyont veszik vissza a kekváktól, de mi lesz a többivel?
Makro / Külgazdaság Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 13:06
Az egész brit gazdaságnak keresztbe tehetnek, ha nem kapnak kártérítést.
Makro / Külgazdaság Az igazság pillanatai jönnek keddtől a magyar gazdaság számára
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:33
Először Varga Mihályék döntenek, utána jönnek a fontos számok.
Makro / Külgazdaság Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 09:11
Amíg ő Sulyok Tamás helyét veszi át.
Makro / Külgazdaság Őrült meccsen dőlt el a bronzérem sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 08:24
Két csalódott csapat játszott egy teljesen őrült meccset.
Makro / Külgazdaság Amerikai szankciók fenyegetik Magyarországot, Washingtonban folytatódtak a tárgyalások
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:42
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein. Az Egyesült Államokban benyújtott tervezet szerint Magyarország is azok közé az országok közé kerülhet, amelyekkel szemben Washington akár 100 százalékos vámot vethet ki az orosz energiahordozók jelentős importja miatt.
Makro / Külgazdaság Olcsó? Drága? Így áll most a régióban a hazai benzinár
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 13:10
Ismét nyomás alá kerültek a hazai üzemanyagárak, mivel a közel-keleti régióban kiújult harcok rövid idő alatt több mint 20 százalékkal emelték az északi-tengeri Brent típusú kőolaj árát.
Makro / Külgazdaság A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
Herman Bernadett | 2026. július 18. 11:38
Az extrém alacsony vízállás miatt a Margit-sziget déli végén több tíz méterre be lehet sétálni a Duna közepén. A híd középső pillére is a szárazföldön áll. 
Makro / Külgazdaság Újabb óriáscég szekrényéből esett ki egy csontváz?
Kollár Dóra | 2026. július 18. 11:18
Két, világszinten is ismert élelmiszeripari vállalat történetében is találni sötét ügyeket kiszolgáltatott régiókban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG