3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A miniszterelnök a Waberer's kamionátadóján párhuzamot vont a miniszterelnökség és a kamionsofőrség között.

A kormányfő szerint a kormány szabályozni, ösztönözni, befolyásolni tudja a gazdaságot, de működtetni kizárólag a vállalatok tudják. Orbán Viktor a Waberer's International Zrt. 500 új nyerges vontatójának átadásán azt mondta: ahhoz, hogy egy vállalat ide eljusson, kell néhány tehetséges ember, aki egy ilyen céget kigondol, létrehoz, kell, aki vezeti és kell nagyon sok elkötelezett és tehetséges ember, aki dolgozik.

Mi a közös Orbán Viktorban és egy kamionsofőrben?

18 milliárdos beruházás

A magyar közúti fuvarozók példa értékűen álltak helyt a gazdasági válságban, növelni tudták teljesítményüket, de ehhez szükség volt az ország gazdaságpolitikájának ösztönző közreműködésére is - mondta Wáberer György.  A csoport járműveinek száma a beruházással 500 kamionnal bővült, amelyek üzemeltetéséhez 600 új dolgozót vettek fel. A Waberer's néhány hete miskolci leányvállalatánál adott át 160 kamiont, és teremtett ezzel 100 új munkahelyet. Ez és a most átadott beruházás együttes értéke 18 milliárd forint volt.

Az elmúlt négy év legfontosabb tanulságának nevezte a miniszterelnök, hogy a modern világban nincs olyan kormány, amely képes a gazdaságot működtetni. Egy kormány tudja a gazdaságot szabályozni, ösztönözni, befolyásolni, de működtetni kizárólag a vállalkozások tudják, és azokon belül is kulcsszerepe van azoknak az embereknek, akik a felelősséget viselik érte - mutatott rá.

A kormányfő párhuzamot vont a miniszterelnökség és a kamionsofőrség között, jelezve: egyik fél sem térhet le a jó útról, éppúgy megállapodás szerint kell megérkeznie egy szállítmánynak, ahogy egy kormánynak is négy év elteltével oda, ahová azt a választás előtt meghatározták a választópolgárokkal. Hozzátette: "mindkét szakmában elég egy apró figyelmetlenség és máris megvan a baj".

A Waberer's a minta

Orbán Viktor úgy vélte: kevés olyan vállalkozás van, amely huszonegynéhány év kemény munkájával azt mondhatja, hogy dobogós saját szakmájának európai versenyében. Szavai szerint a Waberer's nem egyszerűen csak talpon maradt egy kiélezett európai versenyben, hanem ott van a dobogón és jó remény van arra, hogy még előrébb rukkoljanak a nemzetközi mezőnyben.

Kitért arra: így kellett volna, hogy történjen minden privatizált magyar vállalat esetében. "Nem az volt megírva a csillagokban föltétlenül", hogy privatizálnak egyébként Európában versenyképes magyar cégeket, aztán azok 1-2 éven belül egyszer csak eltűnnek, a vagyont eladják belőle és a területen működő gazdasági tevékenység egész egyszerűen megszűnik - jegyezte meg. Kiemelte: sokkal inkább úgy kellett volna történnie, mint itt, ahol korábbi állami vállalatok privatizálásából és modernizálásából indult el a sikertörténet.

A miniszterelnök szólt arról, hogy alig lehet Nyugat-Európába úgy elmenni, hogy az ember ne találkozzon a cég valamelyik kamionjával, s jó érzéssel tölthet el mindenkit, "hogy a honfitársak munkavégzésük során elfoglalják európai közútjait".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
Makro / Külgazdaság Hatalmasat ugrott az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 15:30
Jelentősen gyorsult az infláció az Egyesült Államokban: márciusban 3,3 százalékra emelkedett az éves pénzromlás üteme a korábbi 2,4 százalékról – derül ki a friss adatokból. Az elemzői várakozások is hasonló szintet jeleztek, 3,3 százalékos értékkel számolt a piac.
Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG