Margaret Harris, a WHO szóvivője nyilatkozatában elmondta:
A WHO a jelenlegi helyzetben nem támogatja a ki- és belépéshez szükséges vakcinaútlevelek bevezetését, miután nem vagyunk meggyőződve arról, hogy az oltottság valóban megakadályozza a vírus átadását.
A szervezet ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a dokumentumok bevezetésével hátrányba kerülhetnének azok, akik valamely okból nem képesek felvenni a vakcinát.
Április végén vizsgálják a kínai vakcinákat
A szóvivő emellett arról is beszélt, hogy az Egészségügyi Világszervezet várhatóan a hónap végén kezdi vizsgálni a Sinopharm és Sinovac vakcinákat, amelyek egy sikeres vizsgálat esetén ideiglenes vészhelyzeti engedélyt kaphatnának.
(Reuters)
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba.

