3p
A júliusi mélyponthoz képest az üzleti várakozások augusztusban minimálisan javultak, a fogyasztói bizalmi index viszont tovább csökkent - derül ki GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésből. A magyar gazdaság kilátásairól alkotott vélemény romlott.

Az ellentétes folyamatok eredményeként a GKI-Erste konjunktúraindex alig változott, mínusz 3,9 pontról mindössze mínusz 4,1 pontra süllyedt. Az üzleti bizalmi index 1,4 pontról 2,2 pontra emelkedett, a fogyasztói bizalmi index mínusz 18,9 pontról mínusz 21,9 pontra esett.

A kereskedelmi cégek a legoptimistábbak

Az üzleti szférán belül augusztusban a kereskedelmi cégek várakozásai határozottan, az ipariaké hibahatáron belül javultak, míg az építőipar és a szolgáltatások területén nem következett be érdemi változás.

Az ipari bizalmi index a május óta tartó csökkenés után kissé emelkedett. A rendelésállományok megítélései és a termelési várakozások egyaránt javultak, míg a készletállomány értékelése stagnált. Az építőipari bizalmi index értéke augusztusban hibahatáron belül csökkent, csak kicsit maradt el az előző havi, tizenkét éves csúcsot jelentő szinttől. Az előző háromhavi termelés megítélése ugyan számottevően romlott, de a rendelésállományé enyhén javult.

A kereskedelemben az eladási pozíció megítélése emelkedő készletszint mellett javult, míg a rendelések várható alakulásában erőteljes pozitív változást mutatott. A szolgáltatói bizalmi index augusztusban lényegében nem változott. Az elmúlt időszak üzletmenetéről alkotott vélemény alig változott, míg a következő negyedévben várható forgalomnak a megítélése kissé romlott.

Létszámbővítést terveznek - mégis jobban fél a munkanélküliségtől a lakosság

A foglalkoztatási szándék - az építőipar kivételével - minden ágazatban javult. A létszám bővítését tervezők aránya minden ágazatban meghaladta a leépítésre számítókét. A legtöbb ágazatban szinte azonos az áremelésre és árcsökkentésre törekvők aránya és augusztusban mindegyik ágazatban csökkent az inflációs várakozás.

A lakosság a saját pénzügyi helyzetét és várható megtakarítási képességét valamivel rosszabbnak tartotta, mint júliusban, emellett szintén erősödött a munkanélküliségtől való félelem.

Romlottak a kilátások

A magyar gazdaság kilátásairól alkotott vélemény a lakosság körében és mind a négy ágazatban számottevően romlott, továbbá az üzleti szférában sem különbözik már jelentősen az optimisták és a pesszimisták aránya.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG