3p
Megjött a legfrissebb adat a ipari termelői árak tavalyi alakulásáról.

2016 decemberében az ipari termelői árak átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítési árak átlagosan 1,2, ezen belül a feldolgozóipari árak 3,9 százalékkal magasabbak voltak, míg a szintén jelentős súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ág árai – az energiahordozók hosszú ideje tartó világpiaci árcsökkenésének hatására – 4,5 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól. Az ipar exportértékesítési árai 0,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Összességében 2016-ban az ipari termelői árak 1,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint 2015-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.

2016. decemberben a 2015. decemberihez képest az ipar belföldi értékesítési árai 1,2 százalékkal nőttek. Ezen belül az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 0,8, a beruházási javakat gyártó ágazatokban 1,5, a fogyasztási cikkeket gyártókban 2,2 százalékkal emelkedtek az árak.

Az ipari exportértékesítés árai 0,2 százalékkal nőttek. Ezen belül a feldolgozóipari árak 0,4, a kis súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ág árai – az energiahordozók világpiaci árának csökkenése következtében – 7,0 százalékkal alacsonyabbak voltak.

A KSH adatai szerint 2016-ban az előző évhez képest az ipari termelői árak összességében 1,7 százalékkal alacsonyabbak voltak. A belföldi értékesítési árak átlagosan 3,0, ezen belül a feldolgozóipari árak 2,0, a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágéi – az energiahordozók hosszú ideje tartó világpiaci árcsökkenésének hatására – 5,8 százalékkal elmaradtak az előző évhez képest.

Az ipar termelőiár-indexei (Forrás: KSH)

Az ipar belföldi értékesítésének árai az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban – az energiahordozók áralakulása miatt – 4,8 százalékkal csökkentek. A beruházási javakat gyártó ágazatokban ugyanakkor 1,8, a fogyasztási cikkeket gyártókban 0,9 százalékkal emelkedtek az árak.

Az ipari exportértékesítés árai 1,0 százalékkal mérséklődtek. Ezen belül a feldolgozóipari árak 0,6, a kis súlyt képviselő villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ág árai – szintén az energiahordozók világpiaci árának csökkenése következtében – 11,1 százalékkal alacsonyabbak voltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG