2p

62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke EP-képviselőként tavaly után másodszor is leadott vagyonnyilatkozatot. Ebben a legnagyobb változás, hogy jelentősen gyarapodott a bankszámlán összegyűjtött pénze: 

tavaly 10,5 milliója volt devizában és forintban a bankszámláján, ez mostanra 31,7 millióra nőtt.

Közben viszont tartozásokat is felhalmozott:  2025-ben még nem volt tartozása, a friss vagyonnyilatkozata szerint viszont 5,8 millióval tartozik magánszemélyeknek és van 3,4 milliós hitelkártya-tartozása is.

Tavalyi nyilatkozatában az értékpapírok között még szerepelt egy 20 forint névértékű 4iG-részvény is, ez mostanra eltűnt, de nagyjából 62 millió forintot így is tart értékpapírban Magyar Péter:

egy 10 milliós Accorde Abacus befektetés, két 10–15 millió forintos OTP‑alap, valamint két, 35 ezer eurós, egyenként tehát mintegy 13,5 millió forintot érő  euróalapú befektetés szerepel a nyilatkozatban.

Mindkét dokumentumban ugyanaz a négy ingatlan szerepel: egy 216 négyzetméteres és egy 49 négyzetméteres XII. kerületi társasházi lakás, egy 25 négyzetméteres garázs, valamint egy 7926 négyzetméteres, művelés alól kivett beépítetlen telek Balatonhenyén.

A Tisza Párt elnöke ugyanazzal a 2018-as Volvo XC60 autóval jár mint, mint eddig. Továbbra is megvan a Yamaha pianínója és a két festménye. Szintén nem változott, hogy 3 millió forintja van készpénzben.

Ugyan Magyar Péter 100 százalékos tulajdonosa a tavaly vásárolt LLM Zrt. nevű tanácsadó cégnek, de innen semmilyen bevétele nem származott, ebben a rovatban kizárólag európai parlamenti képviselői fizetését tüntette fel.

(Telex, 24.hu)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG