6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ismét elérték az orosz hadászati légierő gépeit állomásoztató repülőteret az ukrán drónok. Esti háborús összefoglaló.

  • Az ukrajnai polgári infrastruktúra elleni újabb orosz támadások következtében Kijev lakosainak 40 százaléka maradt áram nélkül. Az ukrán hadsereg pedig arról számolt be, hogy Kreminna felé tör előre, és az orosz erőkkel szembeni ellentámadása során az ország keleti részében újabb sikert ért el. Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint a főváros fogyasztóinak 40 százalékánál nincs áramszolgáltatás, de a közművek dolgoznak a hálózat helyreállításán. A polgármester szerint a vízszolgáltatás és a távfűtés működik, leszámítva azokat az áramszünet által érintett magánházakat, amelyekben a kazánok árammal működnek. A hatóságok szerint Dél- és Nyugat-Ukrajna több részét érte támadás. Detonációkról számoltak be Poltavából, Odesszából, Harkivból, Mikolajivból és Lvivből (Lemberg).

Az Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat aknamentesítést végző alakulatának tagjai egy megsemmisített orosz rakéta maradványát emelik teherautóra Kijevben 2022. december 29-én. Az ukrán fővárost ért rakétacsapásoknak eddig három sérültje van, köztük egy 14 éves lány. Az ukrán légvédelem 16 orosz rakétát semmisített meg a régióban. Vitalij Klicsko kijevi polgármester közzétette, hogy a fővárosi fogyasztók 40 százaléka áram nélkül maradt a rakétatámadások miatt. Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Az Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat aknamentesítést végző alakulatának tagjai egy megsemmisített orosz rakéta maradványát emelik teherautóra Kijevben 2022. december 29-én. Az ukrán fővárost ért rakétacsapásoknak eddig három sérültje van, köztük egy 14 éves lány. Az ukrán légvédelem 16 orosz rakétát semmisített meg a régióban. Vitalij Klicsko kijevi polgármester közzétette, hogy a fővárosi fogyasztók 40 százaléka áram nélkül maradt a rakétatámadások miatt. Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

  • Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtökön azt írta, hogy az orosz erők levegőből és tengerről indított robotrepülőgépekkel és S-300 típusú irányított légvédelmi rakétákkal támadták Ukrajna energetikai infrastruktúráját. Oroszország október eleje óta többnapos szünetekkel intenzív támadásokat intéz az ukrán energetikai és más infrastrukturális létesítmények ellen.
  • Az elmúlt hetekben kevés mozgás történt a frontvonalakon. Az ukránok csütörtökön viszont bejelentették, hogy előretörtek a Luhanszk megyében lévő, stratégiai fontosságú Kreminna város irányába. Az orosz kézen lévő településen át vezet az út Szeverodoneckbe és Liszicsanszkba. Kreminna visszafoglalásával az ukrán erők előre tudnának törni Sztarobilszk felé is. Ezen a közlekedési csomóponton keresztül történik az északkelet-ukrajnai orosz csapatok ellátása.
  • Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint patthelyzet alakult ki a frontokon, jelenleg sem Ukrajna, sem Oroszország nem képes jelentősebb előrenyomulásra. Kirilo Budanov a BBC brit közszolgálati rádiónak adott csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy "a helyzet beragadt, semmi sem mozdul". Hozzátette, hogy Oroszország "teljes mértékben zsákutcába jutott", és nagyon jelentős veszteségeket szenved. Budanov elismerte ugyanakkor, hogy az ukrán fegyveres erők is nélkülözik a szükséges erőforrásokat ahhoz, hogy egyszerre több térségben előrenyomulásba kezdjenek. Budanov kijelentette: Ukrajna nagyon várja az újabb fegyverszállítmányokat, köztük a fejlett technológiájú fegyverekét.
  • A Fehéroroszországban tapasztalt orosz csapatmozgásokról az ukrán hírszerzési főnök kijelentette: ez csak arra irányuló kísérlet, hogy Ukrajna katonákat csoportosítson át a déli és a keleti hadszínterekről északra. Kirilo Budanov elmondta: nemrégiben egy vasúti szerelvény, amely zsúfolva volt orosz katonákkal, megállt az fehérorosz-ukrán határ közelében "fényes nappal, hogy mindenki láthassa", majd néhány óra múlva visszaindult anélkül, hogy bárki leszállt volna róla. Az ukrán katonai hírszerzés vezetője kijelentette: jelenleg nem látja semmiféle jelét annak, hogy Fehéroroszország területéről készítenének elő inváziót Kijev vagy az észak-ukrajnai térségek ellen.
  • Az ukrán hírszerzési vezető szerint Oroszország nem tudja hosszabb távon a jelenlegi intenzitással folytatni az ukrajnai infrastrukturális létesítmények elleni rakétatámadásokat, mivel fogytán vannak rakétakészletei, az orosz ipar nem tudja feltölteni a kifogyott készleteket, Irán pedig - jóllehet drónokat szállít - eddig nem volt hajlandó rakétákat is eladni Oroszországnak, mivel tart a nyugati szankcióktól.
  • Az orosz hadsereg légvédelmi rendszere megsemmisített egy ukrán drónt a Szaratov megyei Engelsz fölött - közölte Roman Buszargin, a megye kormányzója csütörtökön. Engelszben üzemel az orosz hadászati légierő gépeit állomásoztató repülőtér, amelyet ebben a hónapban már kétszer is támadtak ukrán drónok. Buszargin közölte: ismét olyan rémhírt terjesztettek, hogy Engelszt evakuálni kell, de nyugalomra intette a lakosságot. A kormányzó szerint az anyagi kár nem jelentős, és senki sem sérült meg.
  • A fehérorosz védelmi minisztérium közölte, hogy a fehérorosz légvédelem lőtte le csütörtökön helyi idő szerint 10 óra tájban az SZ-300-as ukrán rakétát. A BelTa fehérorosz állami hírügynökség korábban azt jelentette, hogy egy ukrán SZ-300-as légvédelmi rakéta csapódott be fehérorosz területen. A védelmi minisztérium által közölt jelentés szerint a fehérorosz légvédelem Breszt megye Ivanava kerületében, Harbaha településnél lőtte le az ukrán rakétát, melynek darabjait egy szántóföldön találták meg.
  • Azoknak az orosz állampolgároknak, akik a hazájukban történő mozgósítástól való félelmükben Hollandiába menekültek, már nincs feltétlen joguk Hollandiában maradni – jelentette be Eric van der Burg igazságügyekért felelős államtitkár. Az igazságügyi és biztonsági minisztérium közleménye szerint Oroszország október végén leállította a katonai mozgósítást, így a Hollandiába menekült orosz állampolgároknak nem kell tartaniuk attól, hogy katonai műveletek végrehajtására sorozzák be őket. A minisztérium hozzátette, hogy a bevándorlási hivatal, dönthet úgy is, hogy feldolgozza az oroszok menedékkérelmeit. A kormány emellett úgy döntött, hogy a szolgálatot megtagadó orosz sorkatonák által már benyújtott menedékkérelmek elbírálását felfüggesztik a következő félévre, ugyanez vonatkozik a dezertáló orosz sorkatonákra is, így ők még legalább hat hónapig Hollandiában maradhatnak.
  • A dél-ukrajnai Odesszában lebontották II. Katalin orosz cárnő (1729-1796) emlékművét, és az ukrán nemzeti zászlót tűzték ki a helyére. A közlés szerint csütörtökre virradó éjjel az odesszai önkormányzati szolgálatok leemelték az orosz cárnőt és a városalapítókat ábrázoló szobrokat a talapzatról. Ezzel végrehajtották a városi tanács november 30-i határozatát, amely az emlékmű lebontásáról és áthelyezéséről rendelkezett. A szükséges eljárások befejezését követően a szobrokat az odesszai Szépművészeti Múzeumba szállítják megőrzésre. Katalin és a városalapítók emlékművét 1900-ban állították fel, 1920-ban lebontották, majd 2007-ben visszahelyezték eredeti helyére. Odesszát 1794-ben, két évvel Katalin halála előtt alapították a cárnő - az egyik leghíresebb és legbefolyásosabb orosz uralkodó - parancsára.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG