Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Sajtóinformációk szerint nyomozást kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvántartása miatt
Nyomozást kezdett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. nyilvántartása miatt - számolt be szombati számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
A Magyar Nemzet azt írta az eljárás során azt vizsgálják, hogy miért nem történt meg az átadás-vétel a régi és az új vagyonkezelő szervezetek között. A Civil Összefogás Fórum beadványa alapján a nyomozás kiterjed arra is, hogy miért volt szükség az MNV létrehozásához külsős tanácsadócégek bevonására, ha az általuk 80 millió forintért elkészített tanulmányt később nem használták fel.
A Magyar Hírlap azt írta: a Civil Összefogás Fórum még májusban tett feljelentést, amiért a nemzeti vagyonleltárban több tízmilliárd forintos eltérések vannak, és az állami vagyon nyilvántartásnál az elmúlt években - a feljelentők szerint szándékosan - a legelemibb szabályokat sem tartották be. A nyomozást november 16-i határidővel rendelte el a Fővárosi Főügyészség.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak.