2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.
 

Chris Wright, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere arról beszélt a Reutersnek, hogy bővítenék a Chevron venezuelai engedélyét, ennek köszönhetően az olajcég venezuelai exportkapacitása növekedhet. A Chevron a tervek szerint pénzért megvásárolná a venezuelai kormánytól a nyersolajkészletet, és az országban termelt összes kőoalat maga értékesítené.

A Chevron, hogy a jelenlegi engedélye alapján a venezuelai kormánynak a különböző díjakat és adókat természetben, vagyis kőolajjal fizeti készpénz helyett, ami azzal jár, hogy gyakorlatilag az országban kitermelt nyersolaja felét nem tudja kiexportálni. 

Miután Donald Trump kijelentette, hogy az Egyesült Államok fogja irányítani Venezuela olajiparát és átveszi az ország olajeladásainak irányítását, Washington bejelentette, hogy akár 50 millió hordónyi az országban ragadt olajat is forgalomba kíván hozni. Maduro elfogása előtt Venezuela nagyjából 31 dolláros hordónkénti áron értékesítette a kőolaját, ami a fele a Brent világpiaci árának. Wright azt mondja, hogy most már 45 dolláros áron is el tudnák adni az országban maradt nyersolajat. 

Wright megerősítette, hogy az Egyesült Államok az olajeladásokból származó bevételt az amerikai kormány által ellenőrzött katari bankszámlákra helyezte. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG